Kóros szélsőségek

Hogyan lehet hatékonyabban küzdeni a rasszizmus ellen: utcai tüntetéssel vagy a hatóságok határozott fellépésével? Lehetnek olyan esetek, amikor egy, a közélet és a politikum, illetve a civil társadalom egészét lefedő megmozdulás indokolt, jelzendő az áldozatokkal való szolidaritást, de azért inkább az az üdvözlendő, ha az erre hivatott hatóságok teszik a dolgukat.

Balogh Levente

2013. január 13., 19:532013. január 13., 19:53

Bár szó sincs arról, hogy Romániában minden a legnagyobb rendben volna a diszkriminációellenes küzdelem terén, a hétvégi események nyomán mégis megállapítható, hogy itt jártak el józanul, az eset súlyának megfelelően a romaellenes megnyilvánulások kapcsán.

Míg ugyanis Bukarestben a diszkriminációellenes tanács indított vizsgálatot a cigány nők sterilizálásért pénzjutalmat ígérő szélsőséges szervezet ellen, Budapesten ismét csak a régi pótcselekvést alkalmazták a balliberális ellenzék pártjai, és utcára vonulva tüntetettek egy kormánypárti publicista szerintük cigányellenes írása ellen.

Márpedig a lóláb nagyon kilóg: szó sincs itt a romák iránti szolidaritásról – egyszerűen a kormányon akarnak ütni egyet azzal, hogy a külföld számára azt sugallják: Magyarországon a kormánypárt eltűri, hogy egyik prominens tagja cigányozzon.

Nem mintha a kifogásolt cikk szerzője, Bayer Zsolt teljesen ártatlan lenne. Az ugyan túlzás, hogy az írás a cigányság egésze ellen keltene hangulatot, ugyanakkor egy vezető publicista részéről minimum felelőtlenség és bornírtság állatnak nevezni bárkit is – még akkor is, ha késelt. És erre az sem mentség, ha célja az volt, hogy rámutasson:  a kóros politikai korrektség és a szélsőjobbos megközelítés egyaránt hamis alternatíva.

Pótcselekvések és a téma napi politikai sárdobálássá degradálása helyett a mindenkori hatóságok józan és határozott fellépésére van szükség, Magyarországon és Romániában egyaránt. Egyrészt nem lehet megspórolni a romaintegrációs politika kidolgozását, másrészt pedig a lehető legszigorúbban fel kell lépni a bűnelkövetők és a társadalmi béke veszélyeztetői ellen – függetlenül attól, hogy kocsmai késelőkről vagy a frusztrációit cigányellenes usztítással kompenzálni próbáló, egyenruhában masírozó vagy politikusként cigányozó újnyilas vagy újlégionárius csőcselékről van szó.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével