Valahogy úgy érezhette magát a kétnyelvű árucímkék marosvásárhelyi osztogatása miatt pénzbírsággal sújtott Lakó Péterfi Tünde, mint e sorok írója, amikor a kommunizmus utolsó évében, első éves gimnazistaként hatalmas sallert kapott román nemzetiségű kémia tanárától, mert anyanyelvén beszélt magyar osztálytársaival.
2013. október 06., 19:552013. október 06., 19:55
Persze a piaci incidensben sem az 1500 lej a legfájóbb tétel – bár egy átlagos keresetű polgár számára jelentős érvágás –, mint ahogy 24 évvel ezelőtt sem az elcsattant pofon számított leginkább arcpirítónak. Hanem elsősorban az a lelki megaláztatás, amelyet akkor kénytelen elszenvedni az ember, amikor nemzetisége miatt éri agresszió. A rendszerváltás előtt szinte természetesnek számított az efféle soviniszta hozzáállás: abban a korban, amikor nyomtatásban nem jelenhetett meg a romániai települések neve magyarul, a kisebbséginek nem volt más választása, mint hozzászokni, ha szóvá teszik, hogy anyanyelvén beszél nyilvános helyen. E téren azonban 1989 sem hozott átütő erejű változást, és ennek ékes bizonyítéka a marosvásárhelyi rendőrség eljárása. Miközben az elmúlt két és fél évtizedben a román hatóságok ímmel-ámmal jóváhagyták a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezését, a Székelyföldön kívül a legtöbb erdélyi önkormányzatnál nehézségbe ütközik érvényt szerezni az anyanyelvhasználatot lehetővé tévő közigazgatási törvénynek. A politikai alakulatok időnként előszedik a fiókból a magyar regionális nyelvként való elismertetését célzó tervezetet, amire érkezik a menetrend szerinti válasz, miszerint a román állam így is Európa-szerte példátlan jogokat biztosít a magyaroknak, érjék be ennyivel. A kisebbségi jogok szavatolása terén az idők folyamán számtalanszor érezhette úgy a közösség, hogy ez többség és kisebbség szakítópróbája, bizonyos ponton nem adhatjuk alább. Ilyen eset a marosvásárhelyi terméktábláké is, ami hűen ábrázolja kiszolgáltatottságunkat. Jó lenne nem hozzászokni ehhez az állapothoz, mert ha önként visszük vásárra a bőrünket, kérés nélkül kapjuk az újabb pofonokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!