2008. december 29., 16:052008. december 29., 16:05
S a hámfából kirúgáshoz márpedig mindenkinek joga van, ha úri jókedve, zsebe és a körülmények úgy engedik. Székelyföldön azonban a zseb vastagságától és a körülményektől függetlenül is be lehet rúgni, főleg ha az illető vendégként időzik ott. Mert milyen a székely ember, ha vendég van a háznál? Tölti jó szívvel az oroszhegyit vagy éppenséggel a futásfalvit, nehogy azt higygye a messziről érkezett, hogy még azt a kicsi pálinkát is sajnálják tőle. És legfőképp nehogy fösvény, fukar hírét vigyék a székelynek, mert attól aztán begorombul, s ha ez jól sikerül, még a lónyúzó bicska is előkerülhet, amivel aztán „szecskába aprítja még a ködöt is, ha kell”. Meg egyébként is a székely az olyan ember, aki rábízza a vendégre a pálinkafogyasztás mennyiségét, mert ugyan honnét is tudná, hogy egy pohárnyitól, netán kettőtől vagy háromtól, esetleg ennél is többtől rúg be az illető.
Így van ez nálunk Gyergyóban is... Töltik jó szívvel egészen addig, míg a vendég azt mondja: elég. Ha nem mondja, töltik tovább... Na már, most ezzel a hosszas bevezetővel oda akarok kilyukadni, hogy nálunk Gyergyóban a vendégnek jó tudni, mennyi az elég a jófajta szilvapálinkából. Ezt pedig illik tudni minden ideérkező vendégnek még akkor is, ha híres-neves műsorvezető az illető. Mert bizony nem volt szívderítő látvány a Szent Miklós-napok rendezvénysorozat lebonyolítását vállaló műsorvezető szamba lépésekben történő belépője a megnyitón, és ha az elején még kuncogtak is ezen néhányan, az etióp gyerekes ízléstelen, nem a helyhez és alkalomhoz illő vicc után végképp lehervadt a vigyor mindenki arcáról. Azonban a neves személyiség nem állt le itt! A másnap esti operettgálán „úgy meg volt mecskenve” – ahogy nálunk Gyergyóban mondják –, hogy „seggre ült a színpad közepén”. A dísztanácsülésen elvonási tünetekkel küszködhetett, mert csak ezzel magyarázható, hogy egyetlen saját gondolata sem volt, csupa papírról olvasott idézettel hozakodott elő.
Ezek után csupán egy kérdés vetődött fel bennem: kinek nagyobb szégyen: annak, aki, nem tudja, mennyi az elég a pálinkából, vagy annak, aki még fizet is az ilyen műsorvezetőnek?!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.