Kínai, orosz két jó barát?

Persze Hszi Csin-ping kínai elnök e heti, három napos moszkvai látogatása után még korai lenne azt a következtetést levonni, hogy mostantól Peking teljes mellszélességgel beáll majd Moszkva mellé az Ukrajna elleni háborúban, és a két hatalmas területű ország teljes mértékben összehangolja kül- és gazdaságpolitikáját az amerikai dominancia megtörésére. De azért a mostani Putyin–Hszi-találkozó figyelmeztető jelzés arra vonatkozóan, hogy mindkét ország illetékesei úgy gondolják: elérkezett az alkalom a fennálló világrend megváltoztatására. Ehhez pedig az egyik fontos tényező az, ha bizonyos területeken Kína fokozza az együttműködést Oroszországgal.

Igaz, ehhez kellettek az Egyesült Államok vezetésének nem éppen ihletett megnyilatkozásai is. Hiszen többször is kijelentették, hogy Kínát tartják a legfőbb gazdasági és geopolitikai riválisuknak, ezért aztán meglehetősen nehezen érthető a csodálkozásuk és felháborodásuk, hogy ennek nyomán Kína azzal az országgal áll össze, amellyel Amerika éppen proxyháborút folytat Ukrajnában.

És amely egyáltalán nem mellékes szempontból a világ energiahordozókban egyik leggazdagabb országa.

Kína ugyanis most arra készül, hogy ismét beindítsa a koronavírus-járvány miatti hosszú korlátozások által is takaréklángra állított gazdaságát, ehhez pedig rengeteg kőolaj és földgáz szükséges. Oroszország pedig mindkettőnek bővében van, és a nyugati szankciók miatt most még fölös mennyiség is mutatkozik belőlük. A pekingi vezetés pedig ostoba lenne, ha nem élne a lehetőséggel, hogy kedvező áron vásárolja meg őket.

Arról nem is beszélve, hogy az együttműködés révén értékes katonai tapasztalatokat is szerez Moszkvától a nyugati fegyverek elleni hadviselésről, felkészülendő a Tajvan elleni invázióra. Vagyis szó sincs arról, hogy Hszi és a kommunista párt többi pekingi illetékese a Putyin vagy az orosz kultúra, illetve nép iránti határtalan szimpátiától vezéreltetve működik együtt Moszkvával.

E hasábokon már leírtuk: Kína vezetői azt vallják, hogy országuknak évezredes jussa a világ sorsába való nagyobb beleszólás. A Középső Birodalom ugyanis mindig is nagyhatalom volt, leszámítva a hivatalos kínai történelemfelfogás szerint „a szégyen évszázadának” nevezett, az 1840-es évek elején elvesztett ópiumháborúktól a Mao kommunistái által 1949-ben a nemzeti erők fölött aratott győzelemig tartó időszakot, amikor a nyugati gyarmattartó országok kényének-kedvének kiszolgáltatva vegetált.

Most pedig – az 1980-es évek elejétől meghirdetett gazdaságpolitikának is köszönhetően, amely révén teret engedtek a kapitalista üzleti modelleknek is – eljutott oda, hogy gazdasági, és az erre alapozva kiépíteni szándékozott katonai ereje révén helyet követeljen magának a nagyok asztalánál. Alapállása pedig az: nem tekint magára nézve kötelezően érvényesnek olyan elveket és megállapodásokat, amelyek kidolgozásánal nem vett részt.

Ennek folyományaként a Nyugat által hirdetett jogállamiságot és liberális demokráciát – amely csak akkor autentikus, ha mindenben megfelel az éppen regnáló politikai körök vagy magukat civilnek és függetlennek mondó szervezetek által meghatározott, gyakran meglehetősen képlékeny, kizárólagos kritériumrendszernek – valójában az újabb gyarmatosítás ideológiájának tekintik, amely azt szolgálja, hogy ideológiai-politikai, illetve gazdasági befolyást szerezzenek általa

A folyamat természetes velejárója, hogy Kína igyekszik az általa táplált nagyhatalmi ambíciókhoz méltó befolyási övezetet kialakítani, az ehhez szükséges haderővel együtt. Ez pedig természetesen a konfliktusok lehetőségét is magában hordozza. Az angolszász országok alkotta AUKUS létrehozása, és az, hogy ennek részeként Ausztrália amerikai atomtengeralattjárókat vásárol, azt jelzi, hogy szeretnék idejekorán visszaszorítani a kínai ambíciókat a Csendes-óceán délkeleti régiójában.

Többek között ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Peking szorosabbra fűzze a viszonyt az oroszokkal, hiszen a hadsereg fejlesztéséhez és működéséhez is nélkülözhetetlen a szinte korlátlan mértékben hozzáférhető földgáz és kőolaj. Megjegyzendő ugyanakkor, szó sincs arról, hogy az orosz–kínai közeledés két egyenlő fél között zajlana. A kapcsolat nem egyenrangú, Kína akkor is magasabb pozícióban van Oroszországhoz képest, ha Putyin azzal is megpróbálta jelezni, bármit megengedhet magának, hogy nem személyesen várta Hszi elnököt a repülőtéren.

Kína feltörekvő világhatalom, Oroszország viszont hanyatlóban van – arra viszont jó, hogy energiahordozóval lássa el Kínát, amely abban is reménykedik, hogy a gázért és olajért fizetett pénzből Oroszország meggyengíti katonailag a Nyugatot Ukrajnában. Persze a pekingi vezetés kellőképpen pragmatikus ahhoz, hogy ne akarjon felrúgni minden kapcsolatot a Nyugattal, hiszen a kínai ipar a nyugati megrendelések, vásárlók nélkül igencsak nehéz helyzetbe kerülne, a függés kölcsönös. Egyelőre emiatt is valószínűtlen, hogy fegyvereket szállítana az oroszoknak az Ukrajna elleni háborúban, ugyanakkor globális tényezővé válási szándékait az is jelzi, hogy béketervvel állt elő az ukrajnai rendezés érdekében.

Mindemellett az orosz–kínai viszony szorosabbra fűzésével Peking igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetből a saját javára, hiszen Moszkvától a pénzéért kedvező áron rengeteg energiahordozót kap kommentár nélkül, míg a Nyugat részéről rendszeres kioktatással is „megkínálják”. Ennek egyik eleme, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban előnyben fogják részesíteni a nemzeti valutában, elsősorban a jüanban történő elszámolást, ezzel is gyengítendő az amerikai – és általában véve a nyugati – hegemóniát a világgazdaságban.

Mindent összevetve olyan „érdekházasságról” van szó, amely most azért köttetik meg, hogy növeljék a versenyképességüket a közös ellenféllel szemben. Ennek érdekében egy időre félreteszik az ellentéteket, de biztosak lehetünk benne: Kína nem mond le arról, hogy Oroszország kárára is növelje a befolyását a távol-keleti térségben.

Mindemellett ha nem is lesz a kínai és az orosz két jó barát, és nem is kötnek örökre szóló szövetséget, azért a közös érdekek mentén szorosabbra fűzött együttműködésükkel még sok fejfájást okozhatnak a nyugati világnak.