Ismét meglebegtette a nukleáris kártyát, és a kínai béketervet méltatta az orosz elnök

Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben •  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben

Fotó: Orosz elnöki hivatal

A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.

Hírösszefoglaló

2023. március 21., 18:502023. március 21., 18:50

2023. március 21., 20:332023. március 21., 20:33

„Úgy véljük, hogy a Kína által előterjesztett béketerv számos rendelkezése összhangban van Oroszország megközelítésével, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, amikor a Nyugat és Kijev készen áll majd erre” – mondta az orosz vezető.

Idézet
Azonban egyelőre nem tapasztaltunk ilyen készséget részükről” – tette hozzá Putyin.

A Kremlben megtartott eszmecseréjét követő sajtónyilatkozatában az orosz elnök arról is beszélt, hogy Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be. Vlagyimir Putyin arra a hírre reagált, amely szerint Nagy-Britannia szegényített uránt tartalmazó lőszert tervez szállítani Ukrajnának. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a közléssel kapcsolatban a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy London világszerte aláássa a stratégiai stabilitást.

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal Galéria

Fotó: Orosz elnöki hivatal

„Kína objektív és elfogulatlan álláspontot képvisel az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és aktívan közreműködik a megbékélést és a rendezési tárgyalások újrafelvételét célzó erőfeszítésekben” – jelentette ki Hszi Csin-ping a Putyinnal folytatott moszkvai megbeszélései után. „Kína a múlt hónapban közzétette álláspontját az ukrán válság politikai rendezéséről. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel a rendezéssel kapcsolatban szilárdan az ENSZ Alapokmányának céljai és elvei szerint járunk el, objektív és pártatlan álláspontot képviselünk, és aktívan közreműködünk a megbékélés és a tárgyalások újraindítása érdekében” – mondta Hszi. „Álláspontunk a kérdés lényegén és az igazságon alapul. Mi mindig a béke és a párbeszéd hívei vagyunk, szilárdan a történelem helyes oldalán állva” – hangoztatta a kínai elnök.

Vlagyimir Putyin a kínai hivatali partnerével szűk körben lefolytatott hivatalos tárgyalásokat követően közölte, az orosz üzleti szféra képes kielégíteni Kína növekvő energiaigényét, akár szerződés alapján, akár azon kívül. A szélesebb körű tárgyalások kezdetén az orosz államfő közölte, hogy egyeztették a Szibéria Ereje-2 gázvezeték gyakorlatilag összes paraméterét. Putyin szerint Oroszország támogatja, hogy az ázsiai és a latin-amerikai országok jüanalapú kereskedelmet folytassanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően

Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően
2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja