2012. november 27., 09:092012. november 27., 09:09
Mert bizonyára negatív élményt jelenthet, ha Barcelona eurómilliárdokkal többet fizet be a központi spanyol államkasszába, mint amennyit onnan visszakap. S az országos átlagnál iparosodottabb és gazdagabb régió negatív érzéseit bizonyosan erősíti az a tény, hogy a befizetés- részesülés katalánok által sérelmezett arányának valamelyes kiegyenlítéséről a központot képviselő, spanyol miniszterelnök tárgyalni sem hajlandó.
Ha szabad így mondanom: Mariano Rajoy kormányfő mentségére legyen mondva, a gazdasági válság éppen elegendő bajt zúdított az ibériai ország nyakába; s akkor ott van ugye, az emberileg megkérdőjelezhetetlen szempont: a sorsközösség vállalása, biblikus szóhasználattal élve egymás terhének a hordozása.
Az elvi megközelítésnél maradva: házunk táján, Erdélyben évtizedes léptékben mérhető panaszként rójuk fel a központi hatalomnak, hogy ez az országrész messze aránytalanul kevesebbet kap vissza, mint amennyit az államkasszába befizet, s ilyeténképpen tulajdonképpen ez a szebbre és jobbra érdemes országrész tartja el a másik kettőt, Moldvát és Havasalföldet. Nincsenek friss adataim arról, hogy ez az állítás ma már érvényes-e vagy sem, s ha igen, milyen mértékben. De azt látom, hogy egy, a katalán mintához hasonló, ahhoz legalább egy cseppet közelítő példája vagy legalábbis elvi megközelítése az autonómiának, magyarabbul és érthetőbben: a feladatok és jogkörök leosztásáról, valamint az ezek működ(tet)éséhez szükséges pénzeszközök biztosításáról mindezidáig csak mi, magyarok beszéltünk.
Többnyire önmagunknak, a románokkal nem eleget, s magunk között is keveset. Mert a tisztánlátást előre gyártott sablonok és indulatok zavarják, és nincs az a partner, aki látni akarná, hogy Bukarest Erdélyt enyhén túlozva is lezüllesztette az eltelt néhány évtized során. Gazdaságilag s a gondolkodásmódot tekintve annál inkább. Pedig Katalónia és Erdély között lényeges különbség, hogy utóbbiban szó sincs önálló államisági törekvésekről.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.