Kampánytévék

Na, hát akkor elkezdődött. Itt a szeptember, ami a magyarországi kereskedelmi televíziók számára az új műsorrend bevezetésének időszaka. Ez azonban még a kisebbik baj, hiszen ez azt jelenti, hogy a nyári Zsé kategóriás filmkínálat és a show-műsorismétlések helyett esetleg egy-két nívósabb film is képernyőre kerül. Most azonban egy sajnálatos súlyosbító körülmény is befigyel.

Balogh Levente

2009. szeptember 10., 10:392009. szeptember 10., 10:39

Nevezetesen az, hogy tavasszal országgyűlési választások esedékesek, ami már ilyenkor, több mint fél évvel az esemény előtt jelentős befolyást gyakorol az érintett csatornák műsorpolitikájára. Hiszen köztudott, hogy sem a Tv 2-t, sem az RTL Klubot nem úgy tartja nyilván a közvélemény, mint olyan adót, amely különösebben hezitálna, ha jókorát lehet rúgni a konzervatív oldalba.

Nos, a jelenlegi helyzetben, amikor röpke hét hónappal a választások előtt már olyannyira lefutottnak tűnik a játszma, hogy a baloldal legfeljebb akkor nyerhetné meg a választásokat, ha a soron következő Fidesz-kongresszuson megjelenne egy dimenziókapu, és az összes résztvevőt valahová az Alfa Centauri környékére teleportálná, kétféle megoldás kínálkozik. Az érintett csatornák vagy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az általuk eddig futtatott pártok mégse dőljenek be a választásokon, vagy megpróbálnak sodródni az árral, és kissé átpozicionálni magukat. (Létezik még egy harmadik verzió, amely szerint megpróbálnak korrektül és tárgyilagosan tudósítani a politikai eseményekről, de hát a magyar valóságot ismerve ez élből elvethető.)

Az őszből eddig eltelt tíz nap tanúsága szerint a két csatorna különböző utakat választott. A Tv 2-nél rájöttek, hogy talán mégsem árt jóban lenni azzal az oldallal, amely a műsorszórási díjról dönthet, ezért aztán már a Debrecen–Levszki-meccs után hirtelen feltűnt a pálya szélén Orbán Viktor, akit hosszasan interjúvoltak a BL-szereplés lehetőségeiről. Az igyekezet dicséretes, bár azért nem árt vigyázni, nehogy túlzásokba essenek. A Jóban, rosszban című sorozatban például nagyon hülyén festene, ha a Csillagvirág klinikán hirtelen vezető jobboldali politikusok bukkannának fel.

Hanem az RTL Klubot más fából faragták. Az adó illetékesei úgy döntöttek, ők azért is megpróbálnak a tornádóval szemben pisilni, ezért aztán most ott állnak vizes nadrágban, összeszorított foggal a csatorna prominensei, és hol kórusban, hol felváltva gyalázzák a jobboldalt. Az, hogy a híradóban két tömegbaleset között az edelényi polgármester romákkal és homokosokkal kapcsolatos kijelentéseit boncolgatják hosszasan, el is törpül amellett, hogy a csatorna zászlóshajójának számító, tizedik születésnapját ünneplő Heti hetes első adásában már az első visszatekintő bejátszásban a Fidesz-kormányt ekézték, majd ezt követően elhangzott a költői kérdés: ez vajon a múlt vagy a jövő?

Hogy mi a megoldás? Talán közhelyes, de az idegrendszer kímélése okán célszerűbb inkább ismeretterjesztő csatornákat nézni. A hiénák vadászati szokásairól vagy Tiberius császár orgiáiról szóló dokumentumfilmek nem csupán kikapcsolódással egybekötött elmepallérozódásra biztosítanak lehetőséget, de az ember erkölcsi érzékét is kevésbé károsítják.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben