A kormányoldal az Ukrajnában dúló háború kontextusában elsősorban a stabilitás és a béke fontosságát hangsúlyozza, míg az egyesült ellenzék egyetlen érdemi üzenetét a Bármi, csak Orbán ne! összegzi a legtömörebben, programjuk gyakorlatilag mindenben a tagadása annak, amit a kormányoldal tesz vagy mond.

A háború természetesen az egyik legfőbb kampánytémává is vált, hiszen a közelünkben zajlik, és közvetlenül érint. A kormányoldal a jelek szerint jól rátapintott arra, hogyan érez a polgárok többsége, amikor azt tette kommunikációja központi elemévé, hogy a menekültek minden eszközzel való segítése, befogadása mellett a fegyveres konfliktusban való részvétel kizárt. Ez logikus folytatása annak az elmúlt tizenkét évben alkalmazott doktrínának, amely szerint Magyarország ugyan lojális tagja az EU-nak és a NATO-nak is, de ezen belül ellenez minden, a tagállami érdekeket potenciálisan vagy konkrétan sértő központi beavatkozást. Ezen doktrína lényege a szuverenitás hangsúlyozása, a saját mozgástér kialakítása, a saját külpolitika folytatása a saját gazdasági érdekek képviselete érdekében.

Amit sok esetben rossz szemmel néztek Brüsszelben vagy a nyugati kancelláriákon, hiszen néha számos külföldi gazdasági érdeket sértett, ennek tudhatók be az ország elleni jogállamisági eljárások, illetve a putyini és a kínai diktatúrákkal való cimborálás vádjai. A választópolgárok többsége azonban eddig megfelelőnek tartotta ezt az irányvonalat, és az előrejelzések szerint továbbra is annak tartja.

Persze továbbra is igaz, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást – a kedvező közvélemény-kutatási adatok ellenére bekövetkezett 2002-es választási vereség bizonyára sokakba beleégett. Ezért a kormányoldal és támogatói nem dőlhetnek hátra, csak a leadott szavazat számít, nem a kérdezőbiztosoknak adott válasz. Ezért az elkövetkező napok legfőbb gondja a megfelelő mértékű mozgósítás lesz.

A mostani már a harmadik választás, amelyen mi, határon túliak nem csak a partvonal mellett álló szurkolókként vehetünk részt, hanem teljes jogú, a megmaradást célzó számos támogatást élvező állampolgárként. Emiatt máris beindult a bűnbakgyártás, egyesek az ellenzéki oldalon már előre a határon túli „Fidesz-droidokra” kennék a várható választási vereséget, az ellenzékhez közeli anyaországi és erdélyi sajtóorgánumok pedig potenciális visszaélésekkel riogatnak a levélszavazás ügyében, diverziógyanús ügyeket tálalva „véletlenül” megtalált kidobott szavazólapokról. Az előre kitervelt provokáció gyanúját erősíti az is, hogy az ellenzék kormányfőjelöltjével együtt rögtön az összes, köztudottan jórészt a kormánypártokkal szimpatizáló határon túli magyar állampolgár választásból való kizárását követeli. Ami kapcsán sokadszor jeleznénk: a határon túli magyarok elleni hergelés továbbra sem kompenzálja az érdemi és hiteles választási program hiányát.

A „baráti” tűz mellett román dezinformációs propaganda is zajlik a bukaresti médiában a magyar kormány ellen, amelynek egyik zászlóshajója a román akadémia által gründolt politikai „elemzőközpont” – vagyis egy román közpénzből működő szerv –, amely a budapesti kabinet ellen az elmúlt tizenkét évben elhangzott összes bornírt vádat összegyűjtve indított lejárató célzatú sorozatot. Emellett a „haladó” médiumok jó része is beszállt az álhírkampányba.

Mivel a románok körében a magyarokkal szembeni ellenérzéseket a mostanihoz képest már nemigen lehet fokozni, a célközönség vélhetően jórészt az erdélyi magyarok, az akció célja pedig az, hogy elbizonytalanítsák a kormányoldal támogatóit – remélhetőleg mérsékelt sikerrel.

A voksolás kapcsán fölmerült: a tét nem csak a kormány-, hanem az ellenzékváltás is, hiszen az ellenzéki pártok újabb bukása nyomán több pártjuk és prominensük végleg eltűnhet a süllyesztőben. Ami nem is lenne akkora tragédia. Már csak azért sem, mert sok újat nem hoznak: a megújulást hirdetők a közös miniszterelnök-jelöltön kívül gyakorlatilag ugyanazokkal az arcokkal akarnak hatalomra kerülni, akikre a választópolgárok eddig már három alkalommal mondtak nemet. Közülük sokan közvetlenül felelősek azért, amilyen állapotba az ország és a magyar–magyar viszony a tizenkét évvel ezelőtti nagyarányú Fidesz-győzelem előtt került.

A tét tehát egyszerű: a 2010 előtti világ tér vissza, vagy – esetleges finomhangolásokkal – az elmúlt tizenkét évben megtapasztalt, a határon túli magyarokat is a nemzet egyenrangú tagjainak tekintő kormányzás folytatódik.