2009. június 22., 10:442009. június 22., 10:44
Persze a kép némileg árnyaltabb, ugyanis Iránt mégsem lehet ugyanúgy diktatúrának minősíteni, mint mondjuk Észak-Koreát, amellyel kapcsolatosan a Nyugat nem csupán feltételezi, hogy atomfegyverrel rendelkezik, hanem épp a közelmúltban bizonyosodott be, hogy a sztálinista ország az atomhatalmak sorába lépett. Irán vitán felül messze áll attól, hogy demokáciának lehessen nevezni:
1979-ben teokratikus berendezkedésű állammá vált, amelyben a legfőbb hatalmat az első számú vallási vezető, a legfőbb ajatollah birtokolja. Bár nem csupán egy párt van, és az államfőt is közvetlen szavazással választják meg, az Őrök Tanácsa nevű, félig világi, félig vallási testület már előre megszűri a jelölteket, akik közül így csak azok állhatnak a startvonalhoz, akik a rendszer szempontjából megbízhatók. Mégis, ne feledjük, hogy Khomeini ajatollah iszlám forradalma előtt sem a legdemokratikusabb rendszer volt uralmon a perzsa államban: Reza Pahlavi sah puha diktatúrája, hibás gazdaság- és belpolitikája nélkül nem álltak volna tömegek a sahot elűző főpap rendszerének pártjára.
A sah rendszerének egyetlen pozitívuma volt – legalábbis Washington szemében – : az, hogy feltétel nélkül Amerika-barát volt. A jelentős kőolajtartalékokkal rendelkező Irán most azért fekete bárány, mert ellenzi, hogy Washington kvázigyarmatává váljon, mint ’79 előtt. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a Mahmúd Ahmadinezsád elnök által alkalmazott, élesen Amerika- és Nyugat-ellenes retorika a helyes út.
Épp ez a mostani konfliktus tétje: a tüntetők azt szeretnék, ha a szélsőséges politikához ragaszkodó főpapok és szószólójuk, Ahmadinezsád háttérbe szorulnának, hogy egy, az ország szuverenitását ugyan föl nem adó, de annak megőrzését nem a folytonos konfliktusgerjesztésben látó vezető vegye át a helyüket. A reformerők most a jelek szerint csatát vesztettek. Ám az események azt jelzik, egyre szélesebbek a repedések a korábban megdönthetetlennek tűnő, szinte az egész nemzet támogatását élvező iszlamista rendszer alapjain.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok