2009. április 27., 11:472009. április 27., 11:47
A kongresszust két választás – egy parlamenti és egy európai törvényhozási – között tartották meg, ami egyrészt alkalmat adott arra, hogy összegezzék a tavalyi megmérettetés tanulságait, és a kormányból való kikerülés kudarcát az elmúlt tizenkét év kormányzati sikereinek hangsúlyozására irányuló kommunikációval próbálják feledtetni.
Másrészt lehetőséget biztosított arra, hogy a következő választás előtt az RMDSZ összevonja sorait, és az EMNT-vel kötött megállapodás nyomán a romániai magyarság majdnem teljes egysége egyik megteremtőjeként jelezze a választók felé: továbbra is méltó a bizalmukra. Az időzítés azért is előnyös az RMDSZ számára, mert a parlamenti megmérettetésekkel még nem zárul le a voksolások sora: ősszel államfőválasztás is lesz, így az újraválasztásra törekvő, és a magyarok szavazataira is hagyományosan számító Traian Băsescu államfő sem tehette meg, hogy a kongresszus alkalmából ne forduljon közvetlen üzenettel a magyar közösséghez.
A kampányidőszak pedig kegyelmi időszakká vált: az elnök – mintegy kompromisszumos megoldásként – hitet tett a kulturális autonómiát rögzítő kisebbségi törvény mielőbbi elfogadása mellett. Persze a băsescui kommunikációban a kulturális autonómia a kisebbik roszszat jelenti a területi önrendelkezéssel szemben, amit néhány elejtett megjegyzése szerint alkotmányellenesnek tart, ám ez inkább a nacionalista románok irányába tett gesztusként értelmezhető, amivel azt kívánta kompenzálni, hogy a rendszerváltás után ő az első nagy befolyású román állami tisztségviselő, aki legalább részben legitimálta a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
Bár egy kampányban tett kijelentésnek nálunk rendszerint kisebb az értéke, Băsescu nyilatkozata most nyilvánosan tett ígéretként is értelmezhető, amelyet a továbbiakban az RMDSZ-nek lépten-nyomon számon kell kérnie rajta és a befolyása alatt álló kormányon. Ugyanúgy, ahogy a magyar választóknak is számon kell kérniük az RMDSZ-en az autonómianyilatkozatban megfogalmazott vállalásokat.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.