2012. október 03., 11:252012. október 03., 11:25
Illetve csak egyesekre érvényesen van, a kiváltságos kettesek vígan fütyülnek rá. A vének élőszája pedig?! A fejnek folyton enni kérő és beszélni akaró nyílása, amit ha jó falatokkal betömni nincs is lehetőség, de egy-egy komoly államelnöki dörgedelemmel mégis csak el lehet némítani.
Az ifjabbnál ifjabb, a tinédzserkorból jóformán még ki sem lépő „tanácsadók”, azok igen! Feltéve, ha az említett ketteseknek a sarjai a pelyhedző állú fiúk, épphogy ivaréretté lett leánykák. Ha iskolába nincs nagy kedvük járni, semmi baj, a szülők hivatalának közelében mindig akad egy-két tanácsosi állás.
A fizetés sem olyan nagyon rossz – úgy két-háromszorosa egy orvosénak, tanárénak –, de egy hónapban néhányszor csak el lehet látogatni belőle a törzsklubba. Meg aztán nem is a pénz a fontos, hiszen a szülőket arra találták ki, hogy adjanak, hanem a névjegyen szereplő titulus. Gyorshajtáskor vagy kábszeres-ittas vezetéskor oda lehet nyomni a rendőr orra elé, hadd ámuldozzék, kivel sodorta össze a sors. Ha pedig szemtelenebb közegre akadnak, aki nem átallja azt is megkérdezni, miben képes őifjoncsága tanácsokat adni – micsoda tudatlanság, még az apa-anya „nagyhírű” nevét sem ismeri! –, akkor odaböffent neki valami nagyon-nagyon mélyről jövő bölcsességet, konnotációját majd értelmezi a családi ügyvéd. Igen, ilyen nagyot változott a világ a Világos utáni megtorláshullám miatt kesergő Arany János ideje óta.
Amikor hallom, hogy id. Többsincs fia-lánya tanácsossá avanzsált valamelyik fő-fő állami hivatalban, őrá gondolok: hogy is jutott eszébe a Vének Tanácsán nosztalgiázni, ahelyett, hogy egyetlen mozdulattal leseperte volna az évtizedek során nyugdíjalap címen fizetésükből levont összeget visszakérők hadát, és fennhangon inkább Ifjak Tanácsát követelt volna. Bár lehet, hogy csendben megtette, csak épp az olyan ifjakra gondolt, mint az ő barátja, aki elment a szabadságért harcolni, és többet nem tért vissza. Hogy ezekhez az ifj. Nevenincsekhez mit szólna Arany? Fáj leírnom, de nagyon félek, hogy ez ma már senkit nem is érdekelne.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.