2011. december 19., 10:012011. december 19., 10:01
A szövetség miniparlamentjének idei utolsó, Sepsiszentgyörgyön rendezett ülésén, valamint az ebből az alkalomból rögtönzött „eseménymaratonon” a kormányzó alakulat vezetőségének színe-java úgy jelent meg, mint egy hatalmas, de lomha óriás, aki a jobbról-balról érkező pofonok közepette azt sem tudja, merre kapkodja a fejét – de eközben energiája nagy részét annak fitogtatására fordítja, hogy ő mennyire erős. Miközben az erdélyi magyarság lélekszáma folyamatosan csökken, a társadalom életszínvonala – egyrészt a gazdasági válság, másrészt az RMDSZ alkotta kormány elhibázott vagy nem megfelelő intézkedései miatt – romlik, a kisebbségi jogok érvényesüléséért pedig szinte mindannyiszor közelharcot kell vívni a hatóságokkal vagy a többségi társadalommal, a szövetség politikusainak szótára ma is a több mint egy évtizede hallott közhelyekben merül ki.
Valamikor nem ártana egyszer kötetbe fűzni ezeket: „nehéz esztendőt hagyunk magunk mögött, de a következő sem lesz könnyebb, mivel választások közelegnek, amelyek létfontosságúak a közösség szempontjából; noha vannak problémák, folyatnunk kell a munkát, hiszen az emberek fontosnak tartják, hogy legyen parlamenti képviseletük, értékesnek tartják az önkormányzatok tevékenységet és a kormányzati jelenlétet”. No és persze ott az egység vissza-visszatérő mítosza – sőt a hétvégi Markó-felszólalás óta korparancsa –, amelynek végén mindig ugyanoda lyukadunk ki: azért kell egységesnek lenniük az erdélyi magyaroknak, hogy egy párt dolgozhasson értük kitartóan, fáradhatatlanul Bukarestben és az önkormányzatokban, és hogy ezt a vérrel-verejtékkel járó munkát ne kelljen megosztania egyetlen politikai ellenféllel sem.
De mivel ez az ellenfél már javában rendezi sorait, a szövetség vezetői idegesek, és felhántorgatják a három hónappal ezelőtti pártalapítást, Tőkés László két hónappal ezelőtti brüsszeli plakátragasztását, és persze Tőkés EP-alelnöki mandátumának befejezése kapcsán azt szajkózzák – a főtitkár kétszer is, hátha igaz lesz –, ami homlokegyenest eltér a valóságtól.
A választásokat várhatóan egy év múlva rendezik. Vajon ki fogja itt bírni addig cérnával?
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.