Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

2025. június 04., 20:302025. június 04., 20:30

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta. A történetet megírta a korabeli sajtó, és Cseres Tibor is ezzel indította a Vízaknai csaták című elsodró erejű történelmi családregényét.

A parajdi sóbánya elárasztása után a történet borúlátásra, de bizakodásra is okot adhatna. Borúlátásra, mert a múltban a vízzel elárasztott sóbányáktól örökre búcsút kellett venni, de bizakodásra is, mert háborús ágyúlövedék kellett a sóakna megnyílásához. Az akna mennyezete évtizedeken át nem szakadt be, lehet, hogy az 1916-os háborús események híján évszázadokig dacolt volna az idővel.

Elképzelhető-e ez a forgatókönyv Parajdon is? Mi változott meg azóta?

Ha őszinte választ akarunk adni, azt mondhatjuk, hogy majdnem minden. Az impérium, a közigazgatás, a sóbányászat, az emberek.

Csak a só és a víz ugyanaz.

A leglényegesebb változást talán a bányászati technológia adja. A 20. századig kúp, gúla vagy afféle csűr alakú üregekben folyt a só kitermelése. A bányászok kézi erővel törték fel a sót és mélyítették az üreget. A mélyből lovakkal hajtott csigás köteles szerkezettel emelték ki a sót. Csak a 20. század második felétől gépiesítették a folyamatokat. A gépi kitermelés immár széles, magas folyosószerű üregeket, járatokat hagyott maga után a sóhegyben, e járatokból pedig utak vezetnek a felszínre, amelyeken teherjárművek hozzák a felszínre a sót. A tordai sóbányában a hagyományos, régi bányászat, a parajdiban pedig a modern bányászat üregeit láthattuk, vehettük szemügyre turistaként 2025 májusáig. És nemcsak láthattuk, hanem élvezhettük is mindazt, amit ezek az üregek nyújtanak látványban, élményben, gyógyulásban.

Noha ezt senki nem mondja ki, mindannyian érezzük: kevés annak az esélye, hogy Parajdon újra beülhessünk a bánya mélyén működő moziba, újra mászkálhassunk a földalatti kalandparkban, vagy imádkozhassunk a sókápolnában. A modern sóbányászat föld alatti emeletes üregei sokkal sérülékenyebbek, jobban kitettek a víz hatásának, mint a harang alakú egykori sóaknák.

Kicsit úgy állunk a történtek előtt, mint egy családtag sírjánál, akit évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek az orvosok, hogy ha nem változtat az életmódján, bármikor bekövetkezhet a hirtelen halál. Érezzük, hogy valami visszafordíthatatlan történt. Semmi nem lesz már úgy, mint korábban volt. A parajdiak kollektív emlékezetében örök viszonyítási pont marad a bánya elárasztása. Ha évtizedek múlva bármit el kell helyezni az időben, azt fogják majd mondani, hogy az még a bánya elárasztása előtt történt.

Olyan lesz, mint Trianon. Kitörölhetetlen választóvonal.

És igen, a dolgok összefüggnek. Az orvosi utasításokra fittyet hányó hozzátartozó csak a saját életével játszik. Ha egy ország kormányzata, közigazgatása, politikai osztálya felelőtlen, annak egész régiók, generációk, társadalmi osztályok, nemzeti közösségek lehetnek a kárvallottjai. Székelyföldön, Erdélyben sokan gondolják, hogy nem történt volna meg a tragédia, ha a parajdi sóbánya fölött a helyi közösség rendelkezik. Nem így alakult volna a történet, ha a bánya nem egy láthatatlan, elérhetetlen, befolyásolhatatlan állami nagyvállalat távoli részlege, hanem a helyi közösség büszkesége.

Sokan érzik, hogy Bukarest rossz gazdája azoknak a területeknek, amelyeket 105 évvel ezelőtt a Trianoni békeszerződés neki ítélt. Rögtön hozzá kell tennünk azonban, hogy nemcsak Erdélynek rossz gazdája, hanem a Kárpátokon túli területeknek is.

Nem kell föltétlenül magyarellenességet látnunk abban, hogy nem törődtek Parajddal, mert nem törődnek Bukaresttel sem. Évtizedek óta korong alakú vörös táblákkal vannak megjelölve a főváros földrengésveszélyes épületei. Mindenki tudja: ezek fognak elsőkként összeomlani, ha jön egy nagyerejű földrengés. A földrengés pedig közeledik. Ezt tényként kezelik a kutatók. Csak az erdélyi származású főpolgármester, Nicușor Dan és az erdélyi fejlesztési miniszter, Cseke Attila mozgatták meg az állóvizet ebben a kérdésben pár éve, de továbbra is épületek százain díszeleg a vörös korong. Ha most jönne egy földrengés, ugyanúgy sajnálkozna, de vonogatná a vállát mindenki, mint Parajd ügyében.

Románia ugyanis nem a távlatos gondolkozásról, a tervezésről, és a tervek időben történő megvalósításáról híres. Itt állandó életérzés, hogy minden késésben van, a közigazgatás, a politika, és általában az egész élet egy nagy válságkezelés; versenyfutás a folyton lejáró határidőkkel, reménytelen kísérlet a költségvetésben nyíló rések betömködésére.

A román állam olyannak látszik, mint a vízbetöréssel harcoló bányászok a parajdi bányában. Ha sikerül betömni egy lyukat, tódul a víz a másikon. És ez a reménytelennek látszó állandó küzdelem nem ad sikerélményt senkinek. Ezért keresi külföldön a megélhetését minden negyedik román állampolgár.

Míg Budapesten ezekben a napokban a 2026-os költségvetés vitája zajlik az Országgyűlésben, Bukarestben az a kérdés: miként sikerül elmagyarázni az Európai Bizottságnak, hogy az éppen ma lejáró határidő előtt nem születtek meg azok a jogszabályok, amelyek feltételei, sarokkövei voltak a Helyreállítási Tervben Romániának ítélt támogatás és hitel folyósításának. A jövő évi költségvetés? Majd karácsony és újév között. Vagy januárban, februárban. Nem is lehetne most foglalkozni vele: előbb ki kell deríteni, hogy Brüsszelben elnézik-e az el nem végzett házi feladatot.

A román állam, a román közigazgatás állandóan adós marad. Brüsszel felé is, a román állampolgárok felé. És persze, ennek megfelelően az állampolgárok egy része adós is az állam felé.

Nem tiszták, nem egyértelműek a viszonyok, itt minden elmaszatolt. Ennek következményeként pedig az állam és a polgárai közötti kölcsönös bizalom mértéke a nullához közelít.

A politikai osztály eddig jobbára a szóvirágokban mutatta meg magát, és most már azt is reményforrásnak kell tekintenünk, hogy az államfői tisztséget egy hete betöltő Nicușor Dan látványosan nem a szavak embere. A szerdai sajtótájékoztatóján csak a tájékoztatási készségét sikerült nyilvánvalóvá tennie. Sokszor kínosan hosszan kellett keresgélnie a megfelelő szót. Nem is mindig sikerült megtalálnia. Matematikusként azonban az egzakt tudományok embere. Bízzunk benne, hogy megvan a képessége, az emberi tartása és az elszántsága is ahhoz, hogy egyértelmű, tiszta viszonyokat teremtsen Romániában. Olyanokat, amelyek között az erdélyi magyar közösség is otthonának érezheti az országot.

A parajdi bányából kifolyó víz nem sodorta huszárok holttestét a felszínre, de felerősítette a történelmi csalódás érzését.

Az újrarendeződő bukaresti politikán a sor, hogy megtisztítsa a Küküllő vizét, és bebizonyítsa: Parajdon, Székelyföldön, Erdélyben is bízhatnak a román államban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha a hála nem politikai kategória, a bosszú se legyen az

Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.

Balogh Levente

Balogh Levente

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Éjszaka a strandon – egy szavazat a félelem és a megaláztatás ellen

Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.

Balogh Levente

Balogh Levente

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó

Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.