Ahogy ez utóbbi sem igazán lehetséges, úgy Iohannis előre megírt forgatókönyv alapján előadott hőbörgése kapcsán is kijelenthető: az nem csupán alkalmas a magyar közösség elleni indulatok felkorbácsolására, de konkrétan is magyarellenes intézkedéseket eredményezett. Még akkor is, ha Iohannis explicite nem kért ilyesmit – ami az ügyészség szerint a kritériuma lett volna annak, hogy uszításnak minősüljön a performansz.

Hiszen annak nyomán, hogy az elnök a vele szemben álló szociáldemokratákat Erdély Magyarországnak való kiárusításával vádolta meg, ezzel közvetve a terület elrablásának szándékával gyanúsítva meg a magyarokat, valóságos gyűlölet­özön zúdult ránk, aminek negatív következményei is lettek. A parlamentben versenyfutás kezdődött a román pártok között, melyikük képes több magyarellenes törvénytervezettel előállni, illetve magyaroknak kedvező tervezetet leszavaztatni.
Az már csak bónusz, hogy az államfői beszéd nyomán a román sajtó az átlagosnál is több magyarellenes cikket közölt. És a gyűlölködés az egyszerű emberek szintjéig végigfertőzte a társadalmat – ennek illusztrálásaként elég elolvasni a magyarokkal kapcsolatos írások kommentszekcióit.

Mindezek ismeretében megállapítható, hogy a legfőbb ügyészség – még ha csak azért is, mert nem akart vagy nem mert nekimenni az államfőnek – tulajdonképpen nem tett mást, mint hogy csatlakozott a legfőbb román közméltóság által elindított magyarellenes „mozgalomhoz”, amikor a Iohannis-beszéd következményeit figyelmen kívül hagyva, nagyvonalúan eltekintett attól, hogy közösség elleni uszítás miatt vizsgálatot kezdjen.

Nota bene, azért mégis elismerést érdemel, hogy legalább azt ki merte mondani: az, ami az elnök száját elhagyta, gyűlöletbeszédnek minősül. Ezzel már mégiscsak lehet kezdeni valamit, bár nem hisszük, hogy ennek nyomán az államfő, illetve az államelnöki hivatal illetékesei magukba szállnának, és visszavonnák a diszkriminációellenes tanács által a beszéd miatt kirótt ötezer lejes büntetés elleni bírósági óvást, amelyet azért nyújtottak be, mert a döntést „politikai alapúnak” tartják.

Amúgy az ügyészség figyelmébe ajánlanánk azt is, hogy miután Iohannis megadta a kilövési engedélyt a magyarokra, nem csupán a parlament, hanem a kormány is rákattant a magyartémára.
Ludovic Orban miniszterelnök például a jelek szerint a kormányülések külön programpontjává avatta a Magyarország, illetve a magyar kormány elleni kirohanásokat. A kabinet múlt heti ülésén még csak fű alatt szólt be Budapestnek, amikor egy Ukrajnának szánt román egészségügyi segélyszállítmány kapcsán – felidézve azon hazug vádakat, hogy az Erdélybe érkezett magyar segélyszállítmányokból kizárólag magyarok részesülhettek – arról beszélt: ellentétben „egyesekkel”, Románia nem csupán az Ukrajnában élő nemzettársait támogatja.

A keddi kormányülésen viszont már egyenesen otromba kirohanást intézett Magyarország ellen, amikor egy román állampolgárt ért állítólagos méltánytalanság kapcsán az Európai Bizottságnál való feljelentéssel fenyegette meg Budapestet, amiért az – szerinte – egyoldalúan megszegte a román tranzitutasokra vonatkozó megállapodást. Még ha ez valóban így is történt, az ügyet el lehetett volna intézni a nyilvánosság bevonása nélkül is – különös tekintettel arra, hogy a jelek szerint Magyarország addigra már eldöntötte, hogy eltörli az ország területére belépő román állampolgárokkal szembeni karanténkötelezettséget is, hiszen a magyar külügyminiszter csupán kevéssel Orban barátságtalan megszólalása után jelentette be az erről szóló döntést.

Egyértelmű, hogy a román kormányfő nem véletlenül időzítette a kormányülés sajtónyilvános, az összes hírcsatorna által élőben közvetített részére a kirohanást: annak célja a Magyarországgal szembeni hangulatkeltés volt, mintha csak előre ellensúlyozni akarta volna a kedvező budapesti döntést, nehogy a magyarok pozitív színben tűnjenek fel a románok szemében. Vagyis a határozott magyar felszólítás ellenére továbbra is a román belpolitikai kampány témájává teszik Magyarországot.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a következő évekre érvényes új román védelmi stratégia egyik fontos eleme az illiberális demokrácia kockázata, amelyet természetesen úgy kell érteni, hogy Magyarországot tekinti semlegesítendő veszélyforrásnak, akkor olybá tűnik: Bukarest legalábbis közép-, ha nem hosszú távú ellenséges viszonyra készül berendezkedni Magyarországgal és a magyarokkal szemben.