2012. december 19., 08:032012. december 19., 08:03
Különösen azok morgolódnak, akik még emlékeznek arra, hogy korábban népszavazással döntöttünk arról, hogy a számukat 300-ra korlátozzák, látva, hogy közel kétszer annyian ülnek a felső- és alsóházban. Észre kellene vennünk azonban az ebben rejlő páratlan lehetőséget.
A várhatóan négy évre összezsúfolt honatyák hangyabolyhoz hasonló képe ugyanis felbecsülhetetlen hasznú megfigyelésekre teremt esélyt. Egyrészt eldönthetővé válik a rég húzódó evolucionista-kreacionista vita, másrészt pedig alkalom nyílik egy, a köztudatba igen mélyen bevésődött közhely igazolására vagy fölülbírálatára, mely szerint a politikusok korruptak.
Ehhez pedig elégséges visszanyúlnunk egy ősi arab hagyományhoz, nevezetesen az államalapító rovarok kultuszához, tőlünk keletre ugyanis nagy tisztelet övezi a szervezetten élő hangyákat, méheket és termeszeket. Azt tartják róluk, hogy lényegében visszaképződött, visszafejlődött emberi társadalmak, melyek azért jutottak ilyen tragikus sorsra, mert kiveszett közösségükből a szellem, elhagyták az erkölcsi értékeket. A román parlament pedig számos, morálisan megbélyegzett tagjával tökéletes alanya lehet egy olyan kísérletnek, mely lehetőséget teremt az előbb említett – nyilván a magasabb erők munkáját igazoló – feltételezés helyességének ellenőrzéséhez, a politikuserkölcs kérdésére pedig eleve magában hordja a választ.
Rögzíteniük kell hozzá magasan képzett etológusoknak a különös boly jelenlegi állapotát, majd összevetni azt a négy év múlva beálló helyzettel. És levonni a következtetést, hogy történt-e rovarosodás, vagy sem? Mert ha nem, dől a szellemi-lelki fejlődést (illetve visszafejlődést) hirdető istenhívő felfogás, amennyiben biztosak leszünk benne, hogy a honatyáink korruptak. Vagy megtörténik a politikusok erkölcseit automatikusan kétségbe vonó közhely cáfolata. Az etológiai megfigyelések mellé ehhez valószínűleg elég lesz azt számon tartani, hányszor utasítanak vissza mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérelmet.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.