Balogh Levente

Balogh Levente

Hol vagytok, magyarok?

2023. január 13., 14:162023. január 13., 14:16

2023. január 13., 14:382023. január 13., 14:38

Bár mára kissé közhelyessé vált a klasszikus kijelentés, miszerint hazudni háromféleképpen lehet: valótlanság állításával, a valóság elhallgatásával és statisztikával, a romániai népszámlálási adatok részeredményeinek ismertetése nyomán az emberben óhatatlanul is a Napóleonnak tulajdonított bonmot ötlik föl.

Hiszen maguk a szakemberek, elismert szociológusok kérdőjelezik meg az adatokat, miután olyan személyeket is az állandó lakosok közé számoltak, akik már régóta nem élnek életvitelszerűen az országban, illetve a mintegy 2,5 millió, nemzetiség és vallás megadása nélkül szereplő polgár miatt nem lehet pontosan meghatározni az etnikai arányokat – így a magyar közösség pontos létszámát sem. Mindebből az szűrhető le, hogy a bukaresti illetékesek a szakmai szempontból kifogástalan, valós képet nyújtó felmérés helyett azt tekintették kipipálandó feladatnak, hogy olyan eredmények szülessenek, amelyek nyomán Románia megőrizheti jelenlegi súlyát az Európai Unióban.

Hiszen a lakosságszámtól függ egyrészt az, hogy egy ország hány képviselőt delegálhat az Európai Parlamentbe – ami elsősorban persze a pártokat érintheti, de nem mindegy, hányan lobbiznak egy adott ország érdekeiért az uniós törvényhozásban. Ami viszont sokkal fontosabb ennél: az is a lakosság számától függ, hogy mekkora összeget kap egy ország az EU közös költségvetéséből. Márpedig a szükséges fejlesztések szempontjából nem mindegy, hogy mennyiből gazdálkodhat a mindenkori kormány.

A célt a jelek szerint egyelőre sikerült teljesíteni – az adatok kreatív kezelésével hivatalosan 19 millió fölött tartották az ország lakóinak számát, ami annyit jelent, hogy sem az EP-képviselők száma, sem az országnak járó összeg nem csökken. Mindehhez a közösségünket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintő román körök szemében amolyan járulékos „sikerként” adódik hozzá, hogy a magyar közösség lélekszáma is jelentősen megcsappant a hivatalos adatok szerint. Mert lehet ugyan sikerként kommunikálni azt, hogy sikerült egymillió fölött tartani, de azért a fogyás mégis fájó, függetlenül attól, hogy a több milliónyi „nemzetiség nélküli” polgár között elvileg néhány tízezernyi hiányzó magyar is lehet még.

Itt magyar szempontból érdemes kitérni Markó Béla volt RMDSZ-elnök meglehetősen bornírt megjegyzésére is, amely szerint a magyar közösség létszámának csökkenéséért a kettős állampolgárság is felelős. Vagyis – „lefordítva” – már azért is Orbán a hibás, ha fogy az erdélyi magyar. Pedig a román útlevéllel ma – schengeni csatlakozás ide vagy oda – Európán belül és jórészt azon kívül is ugyanolyan szabadon lehet utazni, mint a magyarral.

Amúgy is teljesen mindegy, milyen útlevele van az embernek, ha az országban az illetékes szervek – a kormány és a különböző állami intézmények – olyan körülményeket, olyan életminőséget teremtenek, amelyek nem elvándorlásra ösztönzik az embereket, hanem egyértelmű perspektívát nyújtanak arra nézvést, hogy az ország élhető lesz, és nem kell napi rendszerességgel vért izzadva küzdeni a betevő falatért, illetve a bürokrácia ellen. Márpedig azért, hogy Romániában az elmúlt évtizedekben nem tudtak olyan viszonyok kialakulni, hogy az emberek, főleg pedig a fiatalok itt tervezzék a jövőjüket, nem a budapesti, hanem a bukaresti kormányok a felelősek. Amelyek közül néhánynak emlékeink szerint Markó is tagja volt.

Az viszont egyértelmű tény, hogy az általános népesséfogyási tendenciák mellett bennünket leginkább az aggaszt, hogy milyen sors vár a magyar közösségre, ha a jelenlegi ütemben – és elbaltázott népszámlálási módszerekkel is megsegítve – fogy a létszámunk. Ebben kiemelt szerepet játszik az asszimiláció és az is, hogy sokan külföldön keresik a boldogulást, amihez az általános, minden polgárt sújtó nehézségek mellett az is hozzáadódik, hogy a román hatóságok gyakran tesznek azért, hogy a magyarok ne érezzék jól magukat a saját szülőföldjükön.

Az adatok nyomán a magyar közösség politikuma, illetékes szakemberei és értelmiségijei számára jelentős feladatok körvonalazódnak, hiszen valamilyen megoldást találni kell a negatív demográfiai trendekre és a nagymértékű elvándorlásra is. Igaz, a megfordításuk egyelőre reménytelennek tűnik, de első körben a lassításuk is jelentős eredmény lenne.

Viszont ahhoz, hogy erre egyáltalán esély mutatkozzon, nem jövőre és nem is hónapok múlva, hanem a lehető leghamarabb kell elkezdeniük a közös gondolkodást azoknak, akik befolyással lehetnek a fejleményekre.

Már persze csak akkor, ha megőrzendő értéknek tartjuk az itteni magyar közösséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Iliescu örökösei

Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.