2009. október 15., 12:112009. október 15., 12:11
Nemcsak az övék, az enyém is. Tényleg nem várom el, hogy szeressék, amivel éppen a napi betevőt megkeresik, csak ne rühelljék olyannyira, hogy az már fáj. S a végén még nekem legyen bűntudatom, hogy szenvedni kénytelenek. Az utóbbi néhány nap alatt tucatnyian néztek rám kínkeservesen és ecsetelték plasztikusan, mennyire sújtja őket az élet munkavégzés közben.
Például a boltoskisasszony, mert az előttem levő hölgy tanácstalanul válogat, majd hosszasan keresgél a pénztárcájában. Cinkosságot kunyerálva néz rám és mondja, ha tudnám, hogy ő naponta, sőt percenként hány ilyen idegesítő fehérnépet kell eltűrjön. Helló, szólnék rá, én a másik táborba tartozom, én is vásárló vagyok, és én se mindig tudom halálpontosan, mit akarok, s az aprópénz után is szoktam kotorászni.
Más: az ismerősöm teátrálisan kiborul az utcasarkon, hogy ha én tudnám, hogy ő mennyi taknyos orrot törölget, még a ruhájához is odadörgölőznek. Bőgnek ezek a kiscsoportosok, idegesítő, nem beszélve a szülőkről, akik nem képesek megtanítani hároméves gyereküket enni, öltözködni, viselkedni. Zsófi is kiscsoportos, vetném közbe, de minek tetézzem kínjait. Zsófi is sír néha, és ha sír, taknyos. És én olyan nagyon szeretném, ha óvó- és dadanénije ettől nem lenne ideges.
Mert sokkal szebb lenne mindannyiunk élete. Másik ismerősöm arról számol be, hogy képzeljem el, a kórházban fekvő betegnek már jogai vannak. És ő ott dolgozik, és folyton kérdeznek és kérnek, sőt követelőznek, minden bajuk, nyavalyájuk van, és ezt részletesen ecsetelik, pedig kit érdekel. Erre már csak restelkedve sütöm le a szemem, holott tudom én jól, hogy betegen én is nyűgös vagyok, elvárom, hogy rám figyeljenek, ne adj isten még kényeztessenek is.
A szolgáltató telefonos ügyeletese is jól megasszonta érdeklődő ismerősömnek, hogy őt ne fárassza, van neki baja elég, nem érdekli a másé. Kérem alássan, annyi szép hivatás van, tessék csak válogatni. Én is voltam már kedves nővér, pincér, tévés és rádiós. És ha már megunom, hogy hetente faarccal hallgassam politikusok okoskodásait és le is írjam azokat, becsszóra mondom, nem fogok panaszkodni. Inkább odébbállok.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.