2009. január 06., 00:302009. január 06., 00:30
Bizonyára nem személyre szabott bosszú volt, hogy a Krónika karácsonyi lapszámát csak öt nap késéssel, az ünnepek után kézbesítette a posta, ekkor is elfelejtette csatolni a lapszámhoz az oly nagy gonddal elkészített karácsonyi mellékletet. Hiába dolgozott a szerkesztőség, a nyomda, hiába volt munkanap december 24-e a postások számára, az előfizetők egy része mégiscsak olvasnivaló nélkül maradt az ünnepekre. Valakik úgy gondolták, az év végi felfordulásban föl sem tűnik, ha nem végzik el a feladatukat. És ha már nem volt újság, több idő jutott a rádióhallgatásra. Egy műsorból – amelyik más-más időkben írt karácsonyi üdvözlőlapok szövegei alapján pörgette le a 20. század történelmét – kiderült, hogy a 20. század elején az Osztrák–Magyar Monarchiában jogszabály mondta ki, hogy a postára adott belföldi levelet 48 órán belül kézbesíteni kell a címzettnek. A posta óriási erőfeszítéseket tett a jogszabály betartásáért, pedig a levelet esetenként Insbruckból küldték Csíkkarcfalvára, és a vasúti postakocsik rakományát lovas kocsiba kellett átpakolni. Csak ennyit fejlődtünk hát a 20. században? A kérdés akkor is megfogalmazódott, amikor az év első munkanapján azt próbáltam ellenőrizni, megérkezett-e a nyugdíjpénztárhoz az internetes átutalással elküldött novemberi és decemberi befizetés. A számítógépes nyilvántartás ugyan nem mutatta ki az összegeket, az egyik hivatalnoknak azonban sikerült megtalálnia a bizonyítékokat: a pénz befolyt a nyugdíjalapba. Azt ajánlotta, tanácsos félévente érdeklődni, mert a számítógépes rendszer meg-megtréfálja az érintetteket. Itt tartunk hát a 21. század első évtizede végén. A telefon, a telefax, az internet lehetőségeket adott arra, hogy időveszteség nélkül váltsunk egymással üzenetet, hogy már a bankba se kelljen bemennünk kifizetéseink elintézéséhez, mégis estenként öt napot kell várni az újságra, nyomozni kell a banki átutalások dolgában. A dolog nyitja a szervezettségben keresendő. A piramisépítő Egyiptom és a monarchiabeli posta is azért nyújthatott bámulatos teljesítményt, mert képes volt emberek tízezreinek a munkáját összehangolni. A mai Romániában épp e szervező erő hiánycikk. Pedig elég lenne csak jó szabályokat felállítani, és azokat betartatni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok