2009. május 14., 12:052009. május 14., 12:05
Az erdélyi magyar önérzet számára kissé sértő „román származású tréner” formulától eltekintve a cikk minden szempontból helytálló megállapításokat tartalmaz honfitársunkkal kapcsolatban, nem rejtve véka alá azt sem, hogy Bölöni Lászlóval együtt mindössze ők ketten képviselik edzőként Romániát a rangos nyugati futballbajnokságokban. László Csabára méltán lehetett büszke már hónapokkal, sőt évekkel ezelőtt is a román futballszakma és a sportsajtó, hiszen már 2004-ben Magyarország legjobb edzőjévé választották, miután az UEFA-kupa csoportköréig vezette a Ferencvárost, később pedig jelentős teljesítményt ért el Uganda válogatottjával, amely irányítása alatt 42 helyet ugrott előre a FIFA ranglistáján.
Az igazi, történelminek mondható sikert jelenlegi klubjával, a skóciai Hearts-szal vívta ki a székely tréner, akit új hazájában máris hősként ünnepelnek, és akinek tiszteletére csapata szurkolói éneket költöttek. „Székelyudvarhelyen, Ugandában és Skóciában egyaránt otthon érzem magam, külföldön ugyanis a kutyát sem érdekli, honnan érkeztél, csak az a lényeg, hogyan végzed a munkádat” – hangzik László Csaba hitvallása, ami kísértetiesen hasonlít Tamási „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” örökérvényű gondolatára.
Ami persze bennünk, itthon maradottakban elsősorban azt a tudatot erősíti meg, hogy lám, tehetséggel és odaadással erdélyi magyarként is el lehet érni nemzetközi sikereket. Ezzel együtt ugyanakkor érthető az afölötti keserűség is, hogy miért kell külföldön kamatoztatniuk tudásukat a László Csabához és Bölöni Lászlóhoz hasonló kaliberű szakembereknek, miközben a román és a magyar labdarúgás egyaránt ott tart, ahol a part szakad, ezáltal útmutatásaikra égető szükség lenne. A sajnálkozás helyett azonban mégis az a fontosabb, hogy tovább szurkoljunk földijeinknek, és bízzunk benne, hogy Magyarország és Skócia után egyszer talán Romániában is a legjobb edzővé választják László Csabát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok