A belügyminisztériumban például az a társasozás dívik, hogy kinek sikerül fiatalabb korban nyugdíjaztatnia magát, természetesen hatalmas összegekért és a „visszavonulás” utáni legrövidebb időn belül a még ki sem hűlt székre visszahuppannia – természetesen nem holmi önkéntes alapon. Így aztán a távoli jövőbe nyúló tényleges nyugalmazásra olyan vagyonkákat harácsolnak össze, hogy még a majdani dédunokák is nyögni fogják a jólét terhét.

Ez a vidám játszadozás nem titokban, egy-egy homályos iroda zugában zajlik, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt, mint az elemisták nagyszünetbeli rohangászásai. De nem csoda, hisz a minisztérium élén egy isten háta mögötti iskola valamikori titkárnője áll, és irányítja a nyugdíjversenyt. Vannak ugyan olyan irigy, rosszindulatú emberek, akik még tüntetni, hangoskodni is képesek emiatt, ahelyett, hogy örülnének, amiért a belügyisek ilyen jól elvannak magukban, és nem a lakosság móresre tanításával, különböző rendű és rangú büntetések kiszabásával törődnek.

De hát ilyenek az emberek, mindig a másikat figyelik, mindig az a gond, a szomszédnak mije van és miért, s ha netán jobban forgatta a pénzecskéjét, akkor az, hogyan is lehetne valahogy tönkretenni. Ez érvényes kicsiben is, nagyban is, azaz ha az állam éppen úgy érzi, valamiféle csőd szele fújdogál, akkor gyorsan odanyúl a pár éve a munkát épp akkor kezdők számára mondhatni kötelezővé tett magánnyugdíjához.

Amikor először szóba került, rögtön és nagyon vehemensen tagadták ezt a szándékot, úgyhogy a magamfajta sokat megéltek számára azonnal világos lett, miszerint előbb-utóbb bekövetkezik. Most már ott tartunk, hogy az ezzel kapcsolatos magyarázkodások, a libikókához hasonlóan, hol fent, hol lent röpködnek, azt hiszem, még ők sem látják tisztán, mit is akarnak, és mi is lehet a tettük következménye. Az érintettek idegeit viszont komolyan borzolják, olyannyira, hogy már nem is nyugdíj lesz az a bizonyos megtakarított pénz, hanem izgdíj.

A lényeg, hogy amihez a legjobban értenek, a hazudozáshoz, az megy kegyetlenül, száll a hanta-palinta, nagy az öröm és a vigasság, ha pedig valaki kiesik, azt legföljebb a járulékos áldozatok statisztikájához sorolják. Ennek a most fennlévő bagázsnak úgyis csak az számít, hogy amíg tehetik, minél többet és minél gyorsabban harácsoljanak össze.