Hamis hírcsatornák

Újságírói szemmel nézve valamennyi ilyen döntés a nézőt, a hírek fogyasztóját fosztja meg a tájékozódás lehetőségétől. Ha pedig egy politikai párt lekerül egy nagy nézettségű televízió képernyőjéről, a saját meggyőzési esélyeit csökkenti. Ennek ellenére érthetőnek tűnik a PDL embargója. A két vezető hírtelevízió műsorkészítési gyakorlata ugyanis nem a normális sajtóviszonyok tükre. Már az is kétségbevonható, hogy egyáltalán hírtelevíziónak lehet-e nevezni a Realitatea és az Antena 3 csatornát. A hírtelevíziókban ugyanis a hírek kapnak főszerepet; félóránként vagy óránként sugároznak hírösszefoglalót, melyből a néző tájékozódhat az ország, a világ legfontosabb történéseiről, kommentárokat legfennebb a hírek közti idő kitöltéseképpen sugároznak. A bukaresti kereskedelmi „hírcsatornák” műsorait azonban órákon át nézheti az ember, nem tudja meg, mi történt az országban, a világon. A műsorkészítők ugyanis tudósítói bejelentkezésekkel tűzdelt parttalan stúdióbeszélgetéseket illesztenek a kiadós reklámpanelek közé. Úgy gondolják, a gyorsan elmondott hírek után sokan kikapcsolnák a készüléket. Nekik pedig az a céljuk, hogy tartsák a képernyő előtt a nézőt, hogy növeljék a nézettséget és a reklámbevételeket.

Ennek a stúdióbeszélgetés a legolcsóbb módja. Ez is bocsánatos bűnnek számítana, ha nem érezné egyre gyakrabban az ember, hogy a kormányoldal politikusaira csak a viccbeli nyuszika szerepkörében számítanak. A moderátorok jelentős hányada nem is kíváncsi a véleményükre. Csak azért hívják meg őket, hogy a földbe döngölő álláspontjuk mellé a kiegyensúlyozottság látszatát keltsék. Megannyi műsorban nyoma sincs az újságírói kíváncsiságnak, a kiegyensúlyozottságnak. Az érvelés reménytelenségét a megyék átrajzolása ügyében behívott magyar politikusok is megérezhették. Míg a világ jobbik felén azért zárják be a legolvasottabb hetilapot, mert az törvénytelen eszközökkel szerzett be amúgy igaz információkat, nálunk a részrehajló félretájékoztatás is átcsúszik a rostán. A források kérdése fel sem merül.