Ha közellenség, miért nem az?!

Azt ajánlom, ne nagyon bonyolódjunk szómagyarázatokba, mert a jogi csűrcsavarnak úgysem tudnánk a végére járni, hát még az eszén is túl?

Molnár Judit

2012. november 19., 08:562012. november 19., 08:56

Maradjunk annyiban, hogy sok más összetett szavunkhoz hasonlóan a közellenség is nagyon pontosan érzékelteti a lényeget: a köznek, a közösségnek az ellenségéről beszél. A nyelvészkedés és a közélet viszont – nálunk különösen – két merőben eltérő fogalom. Mindig is az volt, de az utóbbi években, mióta az önmagát nagy reformátornak kikiáltó államelnökünk olyan hatásosan kavarta-tapodta az igazságszolgáltatást, hogy az a legrutinosabb szüretelőknek is dicsőségére válna, különösen az.

Mert nézzük, miről szólnak a híradások? Például egy olyan békés gyilkosról, aki tette után – mint aki jól végezte dolgát – elszunyókál az áldozata mellett, még a kést sem dobja el, hogy legyen mivel védekeznie a rátörő lidércnyomás közepette. Amikor a közegek költögetésére felriad szendergéséből, azonnal vallomást tesz, nyomatékul a kését is átnyújtva. Csakhogy a rend őrei nem elvetemült gazemberek, akik elsőre elhisznek minden szóbeszédet, épp csak a kést töröltetik meg a „feltételezett” elkövetővel, aztán szavát veszik, hogy ha kell, első hívásra megjelenik, addig viszont mehet a dolgára, jelenlétével ne zavarja a helyszínelést. Esetleges kíváncsiskodók kérdésére a válasz, hogy nem közveszélyes.

De ugyanez mondható el a több áldozatot is okozó gyorshajtóról, aki ugye semmit nem tehet arról, hogy épp az éjszakának nevezett napszakban, az őszi időjáráshoz hozzátartozó ködben jött rá a siethetnék, úgyhogy menjen isten hírével, ha tud még menni, majd hívni fogják. De lehetne beszélni a szomszédtól teli zsebbel kilépőnek az ártatlanságáról vagy kábszermámorában barátnőjét a járdán merő szerelemből majdnem halálra gázoló szenátorfiról, aki csupán csak azt tette, amit minden maga korabeli ifjú megtesz – legalábbis féltő szülőjének véleménye szerint. De hogy egy ilyen rendes alak közveszélyes volna?! A

z közveszélyes, aki a barátainak arról suttog a telefonban, hogy nem érzékeli a fennhangon hirdetett reformokat, közveszélyesen rövidlátó az, aki megnyirbált fizetését-nyugdíját nem látja megfelelően nagynak, arról a vészes korrupciós vírust hordozó-terjesztőről nem is beszélve, aki képes három szál virág helyett ötöt elfogadni annak fejében, hogy kifizette a szomszédék számláit is. Hát ezekkel kell azonnal leszámolni, nehogy megfertőzzék az egészséges ártatlanoktól nyüzsgő közösséget!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál