2009. június 19., 12:162009. június 19., 12:16
Legutóbb Budapesten átértelmezett egy picit, és ha már arra járt, nem hagyta ki a számos ideológiai-politikai vita homlokterébe került budai turulszobrot sem, amelynek egy műkezet rakott a csőrébe. Most nem térnék ki a kompozícióval összekapcsolható képzettársításokra, legyen elég annyi, hogy ez egyenértékű azzal, mintha jómagam csak azért utaznék el Londonba, hogy a Trafalgar téren egy méretes kotont húzzak Nelson admirális szobrának a fejére, majd lemászva kalapozni kezdenék a téren összegyűlt közönség előtt, hogy tessen már támogatni némi apróval a kortárs magyar művészetet.
Kíváncsi vagyok, hány percen belül gyűjtene be a rendőrség, hogy feljelentést tegyen ellenem nemzeti jelkép meggyalázásának tényálladéka miatt. Merthogy Liane Lane ezt megúszta: ugyan a kiérkező rendőrök igazoltatták, de aztán békén is hagyták, merthogy végül is a szoborban nem esett kár. Persze manapság a művészet meglehetősen tág fogalommá vált, és sok minden belefér – de maradjunk annyiban, hogy e sorok szerzője szerint más nemzet jelképeinek… khm, átértelmezése nem kulturált dolog, még akkor sem, ha ezt az általa amúgy kedvelt alternatív, posztmodern körökben nagyon kúlnak is tartják.
Hanem ami erre válaszul történt, az aztán végképp értelmezhetetlen civilizált ember számára: valakik válaszul disznólábakat raktak a Duna-parti holokauszt-emlékmű fémcipőibe, amelyeket a ’44-ben a folyóba lőtt zsidók emlékére helyeztek el a rakparton. Ami azt jelenti, hogy a „válaszcsapás” értelmi szerzői mentális fixációban szenvednek, azaz mindenről ugyanaz jut eszükbe: ha a hetes buszon a lábukra lépnek, akkor is zsidózni kezdenek, ha meg egy hígagyú angol műkezet rak a turul csőrébe, ahelyett, hogy kerecsensólyom-guanóval kennék be a brit nagykövetség kerítését, a holokauszt-emlékműbe rondítanak bele.
A két akció közé nem lehet egyenlőségjelet tenni: Liane Lane egyszerűen ostoba, a csülökkommandó tagjai viszont aljas véglények, akik egy fokkal sem jobbak, mint azok a szlovák nácik, akik felgyújtották a felvidéki Attila fejedelemszobrot, és akikkel közösen megérdemelnék, hogy egy ólba zárják őket. Ott aztán válogathatnának a disznólábak közül.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.