2009. június 19., 12:162009. június 19., 12:16
Legutóbb Budapesten átértelmezett egy picit, és ha már arra járt, nem hagyta ki a számos ideológiai-politikai vita homlokterébe került budai turulszobrot sem, amelynek egy műkezet rakott a csőrébe. Most nem térnék ki a kompozícióval összekapcsolható képzettársításokra, legyen elég annyi, hogy ez egyenértékű azzal, mintha jómagam csak azért utaznék el Londonba, hogy a Trafalgar téren egy méretes kotont húzzak Nelson admirális szobrának a fejére, majd lemászva kalapozni kezdenék a téren összegyűlt közönség előtt, hogy tessen már támogatni némi apróval a kortárs magyar művészetet.
Kíváncsi vagyok, hány percen belül gyűjtene be a rendőrség, hogy feljelentést tegyen ellenem nemzeti jelkép meggyalázásának tényálladéka miatt. Merthogy Liane Lane ezt megúszta: ugyan a kiérkező rendőrök igazoltatták, de aztán békén is hagyták, merthogy végül is a szoborban nem esett kár. Persze manapság a művészet meglehetősen tág fogalommá vált, és sok minden belefér – de maradjunk annyiban, hogy e sorok szerzője szerint más nemzet jelképeinek… khm, átértelmezése nem kulturált dolog, még akkor sem, ha ezt az általa amúgy kedvelt alternatív, posztmodern körökben nagyon kúlnak is tartják.
Hanem ami erre válaszul történt, az aztán végképp értelmezhetetlen civilizált ember számára: valakik válaszul disznólábakat raktak a Duna-parti holokauszt-emlékmű fémcipőibe, amelyeket a ’44-ben a folyóba lőtt zsidók emlékére helyeztek el a rakparton. Ami azt jelenti, hogy a „válaszcsapás” értelmi szerzői mentális fixációban szenvednek, azaz mindenről ugyanaz jut eszükbe: ha a hetes buszon a lábukra lépnek, akkor is zsidózni kezdenek, ha meg egy hígagyú angol műkezet rak a turul csőrébe, ahelyett, hogy kerecsensólyom-guanóval kennék be a brit nagykövetség kerítését, a holokauszt-emlékműbe rondítanak bele.
A két akció közé nem lehet egyenlőségjelet tenni: Liane Lane egyszerűen ostoba, a csülökkommandó tagjai viszont aljas véglények, akik egy fokkal sem jobbak, mint azok a szlovák nácik, akik felgyújtották a felvidéki Attila fejedelemszobrot, és akikkel közösen megérdemelnék, hogy egy ólba zárják őket. Ott aztán válogathatnának a disznólábak közül.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.