2011. augusztus 10., 09:232011. augusztus 10., 09:23
Megnyílt a Merkur élelmiszer-nagyáruház – tele Góbé termékkel. Kívül-belül hatalmas magyar feliratok hirdetik, hogy igencsak várják a vásárlókat, és az egészen apró betűkkel rótt román szavak a román lakosságnak is tudtára adják, hogy azért őket is kiszolgálják. A tej ott nem „degresat” hanem „csökkentett zsírtartalmú”, az „étkezési tepertő” (sic) Kunhegyesről származik, tokaji borból is ott virít a polcokon vagy nyolc féle változat, és a paprikás kolbászok, szalámik éppen úgy kelletik magukat, mint a pesti sarki kisboltokban. Ja és a nagybetűs magyar meg a kisbetűs román felirat között ékírással értesítenek az üzemeltetők, hogy visszavárnak. Gondolom, ezt jelenti a Viszontlátásra és a La revedere szavak közé felpingált krikszkraksz. Az eddig szinte színtiszta román lakótelepnek számító Tudor negyedben egyszerre olyan sok magyar termett, hogy tömött sorokat kell végigszenvedni a pénztáraknál, de nem számít, szenved a magyar boldogan, már hogyne tartana ki, amikor körülötte mindenki magyarul beszél. Legnagyobb döbbenetemre ...escu szomszéd is, aki mögöttem áll a sorban, és még soha nem hallottam magyarul karattyolni. De nem ám!
A Góbébolttal szemben Marosvásárhely legfiatalabb, hatalmas hagymakupolás nagytemploma pöffeszkedik. A legrománabb vásárhelyiek nemrég kiötölték: Adrian Paunescu szobrát kellene felállítani az előtte levő, még üres terecskén, kisparkban, mert a bukaresti bárd (akárcsak C.V. Tudor) a templom építése idején sokszor megfordult tájainkon, és a katedrálisban nemzeti kitartásra buzdította a románságot. Érdekes szomszédsága lesz a költőnek, ha tényleg bronzba öntik hálájukat a vásárhelyi románok.
Szóval bevásároltam. Este otthon kinyitottam a Tokajból származó butéliát (az olcsóbb fajtából való), és csendesen poharazgatva ünnepeltem a békét, a magyar–román barátságot. Csak azt sajnáltam, hogy régen elköltözött a szomszédságomból az a katonatiszt és családja, aki a vásárhelyi pogrom idején megnyugtatott: ha nagy baj van, családom náluk menedéket talál. Milyen jó egyetértésben szürcsölgethettük volna a „magyarok büszkeségét”, a zamatos tokajit.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!