Félrelökött magyar békejobb

Ez szűrhető le a román külügy legutóbbi állásfoglalásából, amelyet a Budapest által Erdélyben finanszírozott gazdaságfejlesztési program ellen fogalmazott meg.

A barátságtalan üzenetet Marius Lazurca budapesti román nagykövet tolmácsolta. Eszerint Románia neheztel, amiért Magyarország a román kormánnyal való egyeztetés nélkül indította útjára a támogatási programot, ezért felszólította Magyarországot, hogy a programot kizárólag a román hatóságokon keresztül, „diszkrimináció nélkül” bonyolítsa le.

Az egészben az az ironikus, hogy Lazurca mindezt egy olyan eseményen mondta, amelyen Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a jó gazdasági és politikai kapcsolatok között szoros kölcsönhatás van, amely az országok és az ott élők közti barátságot, sorsközösséget is erősíti. Vagyis Románia Lazurcán keresztül nem csupán félreütötte a kinyújtott baráti kezet, de még sáros cipővel föl is ugrott az ünnepi asztalra, hogy onnan oktassa ki a békejobbot nyújtó házigazdát.

Pedig az EU programjai mellett léteznek olyan, külföldi finanszírozású programok az EU-ban – lásd a Norvég Alap és az EGT-alapok esetét – amelyekben nem feltétlenül állami, hanem civil szervezetek a lebonyolítók. Egyébként is tegye mindenki a szívére a kezét: szívesen bízna akár egyetlen fillért is állami szervekre abban az országban, amelynek még mindig a korrupció az egyik legkirívóbb rákfenéje?

Ráadásul Bukarest azzal is megpróbálja lejáratni a magyar programot, hogy diszkriminációt emleget – holott a nyertesek között vannak románok is.

A barátságtalan gesztus azt jelzi: az aktuális kormány összetételétől függetlenül a román állami és mélyállami szervek továbbra is azt a doktrínát viszik tovább, amely az országot valóban egységes nemzetállammá kívánja alakítani, ennek pedig az útjában áll egy olyan magyar program, amely az erdélyiek gyarapodását segíti, nemzetiségtől függetlenül.

Úgy tűnik, Románia regionális középhatalmi vágyálmokat dédelget. Ezt azonban nem a szomszédokkal való baráti együttműködés révén, hanem az aktuálisan erős nagyhatalom – az Egyesült Államok – és az EU mainstream vezetőinek kritikátlan kiszolgálásával próbálja elérni, abban bízva, hogy ha mindenben a kedvükre tesz – ha máshogy nem, legalább a szavak szintjén –, akkor mindent – például a magyarok elleni jogsértéseket – elnéznek Bukarestnek, és neki is juttatnak valamilyen morzsát.

Persze minden országnak megvannak az érdekei, de ezeknek nem feltétlenül kell szöges ellentétben állniuk a régiós partnerekkel, a szomszédokkal való szorosabb együttműködéssel. Ehelyett Bukarest mindent egy lapra tesz fel, és kakukktojásként viselkedik a térségben, ahol például a V4-ek – a kétségtelenül meglevő belső ellentétek ellenére is – egyre határozottabb és hatékonyabb érdekképviseletre képesek.

A magyar-román együttműködést viszont gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy román doktrína a jelek szerint továbbra is szilárdan arra épül, hogy a romániai magyar közösség magyarországi támogatása – amelyet csak súlyosbít, ha a támogatási programoknak román nyertesei is lehetnek – veszélyezteti Románia területi épségét. Hiszen csak jobban kihangsúlyozza, hogy Bukarest nem tud – vagy ami még rosszabb, nem is igen akar – tenni a térség fejlesztéséért. Ehelyett Budapest vállalja át ezt a feladatot, ami csökkentheti az erdélyiek Románia iránti lojalitását, és ezzel veszélyezteti az Erdély fölötti román szuverenitást.

Holott az ilyesmi két katonailag szövetséges, EU-tag állam esetében nem több hagymázas képzelgéseken alapuló rosszindulatú vádaskodásnál. Ráadásul a mesterségesen megváltoztatott etnikai arányok sem abba az irányba hatnak, hogy Magyarország vissza tudja szerezni Erdélyt. Bukarest azonban még mindig abban hisz: csak akkor lesz biztonságban, ha a magyarok lassan eltűnnek. Ezért zárkózik el az autonómiától is, amely pedig az egyetlen hatékony módszer a magyar közösség megbékítésére, a román állammal szembeni bizalma megalapozására.

Mindezek alapján megállapítható: a magyar-román ellentétek még sokáig problémát jelentenek a térségben.

És – a trianoni diktátum centenáriumának közeledtével egyre erőteljesebb román lejárató propaganda állításaival ellentétben – korántsem kizárólag a magyar fél hibájából.