2012. december 06., 09:432012. december 06., 09:43
Az ajándékozás nagymesteréhez intézett első kérdésünkre válaszolva az öregúr mosolyogva emlékezett a régi szép időkre, amikor a kis-ázsiai Müra városának püspökeként tudott segítségére lenni a három szűznek. „Hívjatok egyszerűen Miklós bácsinak, de megértem, hogy marketingokokból minden országban más-más néven kell szerepelnem” – mondta.
Óvatos becslése szerint évente december 6-án több mint félmilliárdnyi ajándékot kézbesít szerte a világon, amelyek összértéke Románia költségvetésével vetekszik. Arra a felvetésre, miszerint hogyan lehet ennyi ajándékot ilyen rövid idő alatt egyetlen rénszánnal kézbesíteni, azzal replikázott, hogy az emberiség is felfedezi majd a teleportációt. Dús szakállát simogatva ecsetelte, hogy míg régebben csak a postaládájába érkező levélhalmazt kellett elolvasnia, most a manóinak viszont mindenféle új elektronikus kütyüt kell figyelemmel kísérniük, mert a mai gyerekek sajnos már nem tudnak másképp kommunikálni.
A Mikulás különben nem látja indokoltnak, hogy az ajándéktárgyakat készítő, évszázadok óta hűségesen és szorgalmasan végző manók munkaprogramját átalakítsa. Úgy vélte, fölösleges a manók munkajogának túlszabályozása, hiszen jövedelmeik messze a minimálbér felett vannak, a szakszervezet létrehozása pedig csak rontana kitűnő munkamoráljukon. Ráadásul merő rágalomnak tartja, hogy a manóknak embertelen körülmények között kell dolgozniuk a féléves északi-sarki éjszakában.
Rámutatott: apró alkalmazottjainak akkora a létszáma, amely lehetővé teszi, hogy játszva töltsék meg a puttonyát. A jövőre való tekintettel a nagy filantróp határozottan cáfolta a nyugdíjba vonulásának álhírét. „Ilyesmi csakis a karácsonyfát megsemmisíteni kívánó brüsszeli okostojás bürokraták fejéből pattanhatott ki, akik a napokban kitalálták a télfát...” – dohogta.
Búcsúzáskor a Mikulás üzlettársa, a Krampusz hiányát így magyarázta: „Azért nem tudott eljönni, mert még mindig a kampányoló politikusokat látogatja, ameddig ki nem fogy az idei virgácskészletünk!”
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.