Legalábbis ez derül ki a CURS közvélemény-kutató legfrissebb, ezen a héten közzé tett felmérésből, amely már nem csupán a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szárnyalását jelzi, hanem azt is, hogy az AUR-on kívül is van élet a politikai paletta jobb szélén. Az AUR-ból kilépett botránypolitikus, Diana Şoşoacă szenátor SOS Románia nevű pártja ugyanis a felmérés szerint már 5 százalékon áll, vagyis ha most tartanák a választást, bejutna a parlamentbe.

Az AUR 18 százalékával pedig összesen már 23 százalékos támogatottsággal rendelkeznek – vagyis jelen állás szerint a következő parlamentben a mandátumok közel negyedét szélsőjobbos, összeesküvés-elméleteket terjesztő, magyarellenes alakulatok birtokolnák.

Kevéssel több mint egy évvel a soron következő parlamenti választások előtt ez nem túl megnyugtató adat, még akkor sem, ha tudjuk: Romániában ennyi idő alatt sok minden történhet.

Hogy miben nyilvánul meg a szóban forgó pártok szélsőségessége?

Nos, az AUR részéről egyértelmű, hogy a fasiszta Vasgárda eszméinek felkarolása, az ortodox miszticizmus és az őshonos nemzeti közösségek – főleg a magyarok – elleni uszítás teljes mértékben kimeríti azon kritériumokat, amelyek alapján egy párt szélsőjobbnak nevezhető. Hasonló cipőben jár Şoşoacă is, aki emellett még az oroszokkal is szívélyes viszonyt ápol.

Mindemellett mindkét párt kapcsán gyakran emlegetik negatív kontextusban az euroszkepticizmust vagy a hagyományos család melletti kiállást – amelyek közül azonban önmagában egyik sem szélsőséges álláspont.

Bár a szélősballiberális-neomarxista ideológia által eluralt közbeszédben mára gyakorlatilag kötelező ezeket szélsőségességnek bélyegezni, azért nem azért józan fejjel gondolkodni, és nem elfogadni egy olyan ideológiai szekta normáinak ráerőszakolását a nyilvánosságra, amely mindenkit szélsőjobbosnak titulál, aki nem a Marx-összessel a párnája alatt alszik.

Vigyázni kell, hogy attól, hogy egy szélsőséges párt objektív módon fontos dolgokat is a zászlajára tűz, azok ne váljanak a „túszaivá”, és ne mondjunk le róluk csak azért, mert az illető párt is képviseli őket. Régi példánkat ismét elővéve: ha egy szélsőjobbos vagy egy neomarxista párt kiáll az autópálya-építések szükségessége mellett, az azt jelenti, hogy az autópálya szélsőséges létesítmény? Természetesen nem, ezért vigyázni kell, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük.

Az AUR és a Şoşoacă-párt elég szélsőséges ezen „bűnök” nélkül is.

Arról nem is beszélve, hogy az érintett pártok részéről mindez nem valódi meggyőződésből fakadó kiállás, csupán politikai termék. A gyanítható külső – vélhetően orosz – befolyás és támogatás hátszelével az egyre inkább lejáratódó fősodratú pártokkal szembeni alternatívaként próbálják beállítani magukat – miközben egy soviniszta futballhuligán és egy egzaltált, az érveket és az érdemi mondanivalót hangerővel és hisztériázással pótolni próbáló botránypolitikus részéről igencsak megkérdőjelezhető hitelességgel bír, amikor bármilyen hagyományos értékek melletti kiállást hangsúlyoznak.

Merthogy George Simion AUR-vezér és Diana „SOS Románia” Şoşoacă kapcsán ezek a legfőbb negatívumok.

Nem állnak elő komolyan vehető, érdemi alternatívát jelentő programmal, csupán még tovább erodálják a demokráciával szembeni, amúgy is egyre gyengébb lábakon álló bizalmat, amikor parlamentostromosdit játszanak, vagy más pártok politikusait zaklatják az utcán vagy a törvényhozás épületében.

Emellett élére állnak a magyarellenes akcióknak is – az úzvölgyi katonatemetőnél történt pogromkísérlet és a katonai nyughely többszöri meggyalázása egyaránt ehhez a szélsőséges román szubkultúrához köthető, a gyaníthatóan részben titkosszolgálati közreműködéssel zajló akciók célja pedig egyértelműen a magyar-román viszony további elmérgesítése, a konfliktus szítása, illetve a magyar közösség zaklatása, azzal a céllal, hogy az egy pillanatig se érezze magát biztonságban, otthonosan a saját szülőföldjén.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milliók életét sodorták veszélybe, amikor járványtagadó, oltásellenes propagandát, összeesküvés-elméleteket terjesztettek – akciójuk sikerességét jól tükrözi, hogy mára már a hagyományos oltásokkal szembeni bizalmatlanság is megnőtt a lakosság körében.

Viszont a hagyományos politikai osztály elsöprését ígérő szlogenjeikkel a jelenlegi zavaros, járvány utáni, háborús, gazdasági válsággal megspékelt helyzetben továbbra is képesek valós alternatívának tűnni.

Amiért természetesen az általuk eltakarítani kívánt hagyományos politikum is hatalmas felelősséget visel.

A jelenlegi kormánypártok folytatták a román politikusok azon haladó hagyományát, amely értelmében ha éppen nincs válság, akkor gyorsan gerjeszteni kell egyet.

A PSD-PNL-RMDSZ nagykoalíció két román pártja között folyamatosak voltak a konfliktusok, majd amikor a 2021-ben rögzített megállapodás értelmében a PNL-nek át kellett adnia a miniszterelnöki tisztséget a PSD-nek, mindezt – az eredeti megállapodást felrúgva – úgy ütötték nyélbe, hogy közben a minél több állami forráshoz való hozzáférés érdekében kitúrták a kormányból a magyar szervezetet.

Mindezt olyan körülmények között, hogy már akkor látható volt: az ország pénzügyi helyzete kétségbeejtő, és a költségvetési hiány csökkentésére előbb-utóbb határozott lépéseket kell tenni.

Ehhez képest az immár kéttagú szociálliberális nagykoalíció tagjai ideológiai alapú iszapbirkózásba kezdtek arról, hogy szocialista vagy liberális vétetésű intézkedésekkel kell a hiányt orvosolni.

Végül, jelentős időt elvesztegetve, olyan megszorító csomaggal álltak elő, amely ugyan a vészhelyzetre való tekintettel indokolt különadókat vet ki a multikra és a bankokra, de a kisvállalkozókat is további adókkal nyomorítja meg.

Az már csak a hab a tortán, hogy még a magánnyugdíj-megtakarításokra is szemet vetettek – abban az országban, ahol a kormányok nem tudják, mert nem is akarják felszámolni az egyes kiváltságos köröknek közpéntekből kifizetett, hatalmas összegű, de legalább ki nem érdemelt extranyugdíjat.

Erről ugyan végül letett a kormány, ám a megszorító csomag végleges változata egyértelműen az indokoltnál több terhet ró a lakosságra, és az akció tovább csökkenti a bizalmat a fősodratú pártokban és politikájukban.

Az ilyen, a kormány balfogásai által is fokozott válsághelyzetek pedig ideálisak a szélsőséges pártok számára, amelyek a zavarosban halászva, egyszerű üzeneteikkel tovább növelhetik a támogatottságukat.

A kép még sötétebbé válhat, ha a kormánypártok úgy érzik, egyéb életképes program híján a szélsőségesség terén kell felvenniük a versenyt a kihívókkal – így ők is beszállnak például a magyarellenesség szításába, amivel Romániában mindig is jó néhány százalékkal lehetett növelni a támogatottságot.

Igaz, egyes feltételezések szerint a fősodratú pártok úgy számolnak, hogy ha például az elnökválasztás második fordulójába akár a PNL, akár a PSD jelöltje jut be az AUR emberével szemben, akkor a szélsőséges erőkkel szembeni összefogás jegyében biztos a hagyományos pártok jelöltjének sikere.

Ám addig még jó egy év van, és mint már fentebb is írtuk, addig még sok minden történhet.

Például az, hogy a hagyományos pártok olyan mértékben képtelenek lesznek megbirkózni a válsághelyzettel, hogy az még tovább növeli a szélsőjobb támogatottságát.

És akkor akár még kellemetlen – sőt tragikus – meglepetés is következhet a soron következő választásokon.