2009. szeptember 01., 10:582009. szeptember 01., 10:58
A másik tábor ellenben úgy véli: volt, ami volt, a múltat nem érdemes bolygatni, a határrevíziós eszméknek a 21. században nincs helyük, szokjunk hozzá a megváltoztathatatlanba. Egy dologban azonban túlnyomó többséggel minden magyar – ideológiai hovatartozásától függetlenül – egyetértett, és egyetért ma is: abban, hogy 1920. június 4-én a franciaországi Versailles-ban született békeszerződések súlyos csapást mértek a magyarságra, amely a nemzet történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Nos, Bauer Tamás nem ezek közé a magyarok közé tartozik.
A feloszlás szélén álló Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, egykori országgyűlési képviselő nemrég a Heti Világgazdaság hasábjain nem kevesebbet állított, mint hogy „ideje szakítani azzal a nézettel, hogy Trianonban súlyos igazságtalanság történt”. Nem mellékes: a budapesti közgazdász a jobbikos Vona Gábor (micsoda páros!) ama korábbi felvetése alapján fogalmazta meg állítását, miszerint kialakulhat még olyan történelmi szituáció, hogy közös megegyezéssel minden magyar újra egy hazában élhetne. Amelyet persze Bauer nem támogatna, hiszen akkor nem magyarok milliói kerülnének kisebbségi helyzetbe, ami eszmefuttatása szerint nagyobb tragédia lenne annál, hogy 89 évvel ezelőtt történetesen magyarok milliói fölött húzták el az országhatárt.
Bauer Tamás nézetével talán foglalkozni sem érdemes, elrettentő példának azonban kiváló. Pláne, ha tudjuk, hogy az MSZMP egykori oszlopos tagja néhány évvel ezelőtt még ördögtől való kezdeményezésnek nevezte a kettős állampolgárság megadását, a határon túli magyaroknak pedig azt ajánlotta: legyenek lojális polgárai az utódállamoknak, és tekintsék hazájuknak Ukrajnát, Szlovákiát, Romániát és Szerbiát. Napi aktualitásra leképezve: ugyan ne ágáljanak a felvidéki magyarok a nyelvtörvény ellen, hanem beszéljenek otthon is szlovákul. És persze éltessék Trianont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok