2009. május 25., 10:072009. május 25., 10:07
A debreceni esemény jelentősége tagadhatatlan, hiszen nem kell ahhoz reformátusnak, sőt még istenhívőnek sem lenni, hogy az ember felmérje: minden, az összetartozást erősítő, szélsőségektől mentes egységes intézmény a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarság egységét mozdítja elő, és a megmaradást segíti. A csíkszeredai tüntetés már a nemzeti érdekek más dimenzióját állítja előtérbe. A decemberi kormányváltás nyomán szomorú ténnyé vált, hogy az új kabinet a kizárólagosságra törekvő nemzetállami gondolkodás jegyében az etnikai arányokat semmibe véve nevez ki zömmel románokat azon megyék intézményei élére is, amelyekeben jelentős a magyarok számaránya. A gyakorlat a diktatúra éveit idézi, így elfogadhatatlan. Ma, amikor az országban meghonosodott a demokratikus intézményrendszer, és az EU több tagállamában is különböző önrendelkezési formák működnek, megengedhetetlen, hogy a pártlogikára hivatkozva semmibe vegyék a mintegy másfél milliós magyar közösség igényeit. A kormány lépései ellen tiltakozni kell, a csíkszeredai rendezvény pedig remélhetően csupán a nyitánya volt azon tiltakozássorozatnak, amelynek a gyakorlat tarthatatlanságára kell felhívnia a bukaresti politikusok és a világ figyelmét. Nem elég ugyanis, ha a tüntetéseket kizárólag egy-két megyére korlátozzák, hiszen ezzel azt sugallják, hogy csak a székelyek számára fontos az önrendelkezés. Márpedig ez nem így van: a magyarságnak minden olyan megyében joga van arra, hogy beleszóljon saját élete irányításába, ahol jelentős arányban van jelen. Ezért – ha a magyarellenes leváltások nem állnak le – Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig tízezreket kell egyszerre az utcára vinni, egyúttal az illetékes uniós és washingtoni hivatalokat bombázni a romániai magyarság sérelmeit felsoroló levelekkel. Mint ahogy az is üdvös lenne, ha a tiltakozást övező politikai összefogás és felbuzdulás sem fulladna ki a választási kampány végeztével.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok