Az elviselhetetlen oroszországi télben 1943 januárjában-februárjában a Don kanyarulataiban lévő, az értelmetlen parancsra kitartó, majd a visszavonuló német csapatok védőpajzsát alkotó magyar és nem magyar honvédek és munkaszolgálatosok, a 2. magyar hadsereg erdélyi tagjai is egy egész nemzettel együtt áldozatokká váltak.
2023. január 12., 19:332023. január 12., 19:33
A nyolcvan évvel ezelőtti, 1943. január 12-i urivi, majd január 14-i scsucsjei áttöréssel kezdődő nemzeti tragédiáról így írt Szabó Péter történész: „A magyar köztudatban a Don, a Don-kanyar Muhival, Moháccsal és Doberdóval mért tragédiáink színtereként hagyományozódott. Ezen a tájon harcolt és semmisült meg történelmünk sokat idézett hadserege, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg. Ki nem beszéltsége, részleteinek elhallgatása miatt hamar került a magyar sorstragédiák közé. A végtelen oroszországi Don-menti hómezőkön nem csak egy hadsereg veresége és egy nemzeti katasztrófa következett be, hanem sok ezer magyar család tragédiája is.”
Ám hozzánk is eljutott Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért című könyve, amelyben a szerző a nemzeti lelkiismeretre apellált: „Pedig ezeket az embereket, ezt a százezernyi férfit egyszer el kell siratni. Mert zömében áldozatok voltak”.
A szerző, dr. Ábrám Zoltán a Marosvásárhelyen egy évvel ezelőtt rendezett megemlékezésen
Fotó: Haáz Vince
Aztán bekövetkeztek az 1989-es változások, és lassacskán beszélni lehetett arról, amiről azelőtt még suttogni sem volt tanácsos. Az erdélyi magyarság elsősorban a magyarországi médiából értesült a doni áldozatok emlékére szervezett anyaországi megemlékezésekről. 1999 októberében a Duna TV-ben tízezrek követték a pákozdi emlékkápolna felavatását és az addig orosz földben nyugvó magyar katona hazahozatalát. Arról is értesülhettünk, hogy a magyar kormány kezdeményezésére katonatemetőket alakítottak ki a Don mentén, az egykori véres csaták helyszínén, kiemelten Rudkinóban és Bolgyirevkában.
2002 januárjában az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete kezdeményezésére a történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult a Don-kanyarban 1943 telén elesett áldozatokért. A bizottság tagjai mindjárt a megalakulást követően kutatómunkát indítványoztak a Don-kanyarban nagyrészt megsemmisített 2. magyar hadsereg erdélyi, elsősorban Maros megyei vonatkozásainak jobb megismerése érdekében.
Ennek eredményeképpen egy éven belül sikerült összeállítani egy 577 személyből álló listát mindazokról, akik Maros megyéből kerültek ki a Don-kanyarba. Közülük számosan nem kerültek már haza, mivel ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek. Magyarok, románok, zsidók és más nemzetiségűek, honvédek és munkaszolgálatosok egyaránt! Sőt, még ennél is jóval többen, mert bizton mondhatjuk: a túlélők és az otthon maradottak is áldozatok voltak.
1943 januárjában-februárjában az elviselhetetlen oroszországi télben a Don kanyarulataiban, a folyam mentén védőállásaikban levő, az értelmetlen parancsra kitartó, majd a visszavonuló német csapatok védőpajzsát alkotó magyar és nem magyar honvédek és munkaszolgálatosok, a 2. magyar hadsereg erdélyi tagjai is egy egész nemzettel együtt áldozatokká váltak.
Már a kezdetektől indítványoztuk egy emlékmű felállítását, amely előtt a Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére adózhatunk, melynek felavatására 2005. május 29-én, a Magyar Hősök Napján került sor. A Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére felállított emlékmű, Bocskai Vince szobrászművész alkotása, mintegy két és fél méter magas, mondanivalója jelképes tárgyi elemek révén jut kifejezésre. A kompozíció egészében keresztre emlékeztet, amelynek vízszintes része bronz, függőleges része pedig egy csiszolt andezit oszlop, egyben piedesztál a vízszintes elem kiemelésére. A függőleges oszlop elülső felirata: PAX, oldalt pedig az olvasható: DON, 1943. I.12. A vízszintes elem vonatkerék, ágyúcső roncsok, valamint emberi kezek egymásba torlódását tartalmazza.
A Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére 2005-ben emelt emlékmű Marosvásárhelyen
Fotó: Haáz Vince
Megemlékezésem, visszaemlékezésem az ismert történész, dr. Szakály Sándor gondolataival zárom, aki a következőket írta: „Egy nemzet azonban nem feledkezhet meg halottairól, meg kell hogy adja nekik a végtisztességet! Azoknak is, akik idegen földben, sok száz és ezer kilométerre a hazától, és azoknak is, akik hazai földben alusszák örök álmukat. Emlékük megőrzése valamennyiünk számára fontos kell hogy legyen! Egy nemzet halottai iránti tisztelete jelzi az adott nemzet kulturális színvonalát és igényességét is. Aki nem temeti el hőseit, nem siratja el halottait, nehezen várhatja el az utókor megbecsülését. Az ifjabb nemzedéknek nemcsak eleiről kötelessége gondoskodni, de emlékük megőrzéséről is!”
Béke poraikra!
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, az EMKE közép-erdélyi régiójának alelnöke
Reméljük, az RMDSZ vezetői vannak annyira úriemberek, hogy legalább egy csokor virágot és egy doboz bonbont küldenek majd Elena Lasconinak, köszönetképpen azért, hogy a pártja kitűnő kampánytémát biztosított számukra a választások előtti hetekben.
Bár a közelgő parlamenti és államfőválasztás kampányának zaja eltereli a figyelmet számos lényeges elemről, a választópolgároknak ajánlott azzal a tudattal készülniük a novemberi-decemberi szavazásra, hogy jövőre nehéz idők köszöntenek be Romániában.
Donald Trump győzelme nyomán nem oldódnak meg a világ gondjai egy csapásra, sőt gazdasági tervei miatt Európa is aggódhat, de esély nyílhat a háborús konfliktusok lezárására, magyar szempontból pedig gyökeres változás várható a jó irányba.
A körülmények úgy hozták, hogy a világ nagyon sok országában rendeztek választásokat ebben az évben.
Ha a kétségbeesett vagdalkozással ötvözött szánalmas vergődés olimpiai sportág lenne, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciucă elnökkel az élen komoly éremesélyekkel indulhatna.
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!