Az elviselhetetlen oroszországi télben 1943 januárjában-februárjában a Don kanyarulataiban lévő, az értelmetlen parancsra kitartó, majd a visszavonuló német csapatok védőpajzsát alkotó magyar és nem magyar honvédek és munkaszolgálatosok, a 2. magyar hadsereg erdélyi tagjai is egy egész nemzettel együtt áldozatokká váltak.
2023. január 12., 19:332023. január 12., 19:33
A nyolcvan évvel ezelőtti, 1943. január 12-i urivi, majd január 14-i scsucsjei áttöréssel kezdődő nemzeti tragédiáról így írt Szabó Péter történész: „A magyar köztudatban a Don, a Don-kanyar Muhival, Moháccsal és Doberdóval mért tragédiáink színtereként hagyományozódott. Ezen a tájon harcolt és semmisült meg történelmünk sokat idézett hadserege, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg. Ki nem beszéltsége, részleteinek elhallgatása miatt hamar került a magyar sorstragédiák közé. A végtelen oroszországi Don-menti hómezőkön nem csak egy hadsereg veresége és egy nemzeti katasztrófa következett be, hanem sok ezer magyar család tragédiája is.”
Ám hozzánk is eljutott Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért című könyve, amelyben a szerző a nemzeti lelkiismeretre apellált: „Pedig ezeket az embereket, ezt a százezernyi férfit egyszer el kell siratni. Mert zömében áldozatok voltak”.
A szerző, dr. Ábrám Zoltán a Marosvásárhelyen egy évvel ezelőtt rendezett megemlékezésen
Fotó: Haáz Vince
Aztán bekövetkeztek az 1989-es változások, és lassacskán beszélni lehetett arról, amiről azelőtt még suttogni sem volt tanácsos. Az erdélyi magyarság elsősorban a magyarországi médiából értesült a doni áldozatok emlékére szervezett anyaországi megemlékezésekről. 1999 októberében a Duna TV-ben tízezrek követték a pákozdi emlékkápolna felavatását és az addig orosz földben nyugvó magyar katona hazahozatalát. Arról is értesülhettünk, hogy a magyar kormány kezdeményezésére katonatemetőket alakítottak ki a Don mentén, az egykori véres csaták helyszínén, kiemelten Rudkinóban és Bolgyirevkában.
2002 januárjában az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete kezdeményezésére a történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult a Don-kanyarban 1943 telén elesett áldozatokért. A bizottság tagjai mindjárt a megalakulást követően kutatómunkát indítványoztak a Don-kanyarban nagyrészt megsemmisített 2. magyar hadsereg erdélyi, elsősorban Maros megyei vonatkozásainak jobb megismerése érdekében.
Ennek eredményeképpen egy éven belül sikerült összeállítani egy 577 személyből álló listát mindazokról, akik Maros megyéből kerültek ki a Don-kanyarba. Közülük számosan nem kerültek már haza, mivel ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek. Magyarok, románok, zsidók és más nemzetiségűek, honvédek és munkaszolgálatosok egyaránt! Sőt, még ennél is jóval többen, mert bizton mondhatjuk: a túlélők és az otthon maradottak is áldozatok voltak.
1943 januárjában-februárjában az elviselhetetlen oroszországi télben a Don kanyarulataiban, a folyam mentén védőállásaikban levő, az értelmetlen parancsra kitartó, majd a visszavonuló német csapatok védőpajzsát alkotó magyar és nem magyar honvédek és munkaszolgálatosok, a 2. magyar hadsereg erdélyi tagjai is egy egész nemzettel együtt áldozatokká váltak.
Már a kezdetektől indítványoztuk egy emlékmű felállítását, amely előtt a Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére adózhatunk, melynek felavatására 2005. május 29-én, a Magyar Hősök Napján került sor. A Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére felállított emlékmű, Bocskai Vince szobrászművész alkotása, mintegy két és fél méter magas, mondanivalója jelképes tárgyi elemek révén jut kifejezésre. A kompozíció egészében keresztre emlékeztet, amelynek vízszintes része bronz, függőleges része pedig egy csiszolt andezit oszlop, egyben piedesztál a vízszintes elem kiemelésére. A függőleges oszlop elülső felirata: PAX, oldalt pedig az olvasható: DON, 1943. I.12. A vízszintes elem vonatkerék, ágyúcső roncsok, valamint emberi kezek egymásba torlódását tartalmazza.
A Don-kanyarban elesett hősök tiszteletére 2005-ben emelt emlékmű Marosvásárhelyen
Fotó: Haáz Vince
Megemlékezésem, visszaemlékezésem az ismert történész, dr. Szakály Sándor gondolataival zárom, aki a következőket írta: „Egy nemzet azonban nem feledkezhet meg halottairól, meg kell hogy adja nekik a végtisztességet! Azoknak is, akik idegen földben, sok száz és ezer kilométerre a hazától, és azoknak is, akik hazai földben alusszák örök álmukat. Emlékük megőrzése valamennyiünk számára fontos kell hogy legyen! Egy nemzet halottai iránti tisztelete jelzi az adott nemzet kulturális színvonalát és igényességét is. Aki nem temeti el hőseit, nem siratja el halottait, nehezen várhatja el az utókor megbecsülését. Az ifjabb nemzedéknek nemcsak eleiről kötelessége gondoskodni, de emlékük megőrzéséről is!”
Béke poraikra!
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, az EMKE közép-erdélyi régiójának alelnöke
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!