Maros megye prefektusaként, majd Marosvásárhely polgármestereként szép lassan a romboló konfliktuspolitika tökéletes megtestesítőjévé, végrehajtójává vált. Sikeresen táplálta az 1990-ben a vásárhelyiek lelkébe költözött félelmet, apátiát, eredményesen hozzájárult a város közhangulatképének sötéten-szürkén tartásához, a sokszínűségben gyökerező, közös helyi identitásérzet elfojtásához, a magyarok és románok között húzódó fal megerősítéséhez. És ehhez húsz éven keresztül minden segítséget megkapott attól az államapparátustól, amelyet élvezettel szolgált.

Csakhogy egy idő után, ahogy az lenni szokott, a hatalomzabálás tömjénszagú farleheletei olyannyira elkábították, hogy már kizárólag magának tudta be valamennyi diadalát. A politikai vonalon a PNȚCD oldalán kezdő, majd a PD és a PDL hajójából bizalmikat toborzó Florea függetlenként is megnyerte a polgármester-választásokat, és akkor már csak ő volt, no meg az úrra vágyó nép, amely hűen megszavazta.

Florea munkássága során leginkább azzal volt elfoglalva, hogy kicsinálja Marosvásárhely történelmi, a diktatúrát is úgy-ahogy átvészelő szellemiségét, miközben a „nagy rivális” Kolozsvár a Funar-korszak vége óta eltelt másfél évtizedben szinte minden szempontból faképnél hagyta szomszédját. Az embereket pedig nem lehet a végtelenségig hülyíteni. Érzi ezt Dorin Florea is, aki az elmúlt időszakban – rá eddig nem jellemző módon – egyre kétségbeesettebb húzásokkal kapaszkodik székébe.

Önkormányzati támogatás híján idén tavasszal megpróbálta „népét” harcba hívni Védd meg a városodat! elnevezésű szórólapozó és aláírásgyűjtő kampányával. Ebben egyrészt mindenki mást felelőssé tett a jelenlegi állapotokért, másrészt pedig olyan, az „ellenség által meghiúsított” terveket sorakoztatott fel, amelyeket már régen meg kellett volna valósítania, vagy pedig annyira elrugaszkodottak a valós lehetőségektől, hogy azt még a vak is látja. Később pedig százmilliókkal akarta kiegészíttetni a költségvetést, de persze a populista látványkonyháján használt receptből hiányzott a hozzávalók rész, hogy mégis miből.

Eközben a saját bőrére is gondolt: legénységével átevezett a kisebbik kormánypárt, az ALDE halastavacskájára, abban a reményben, hogy majd Călin Popescu-Tăriceanuék csak-csak kifognak neki egy-két jól mutató bukaresti támogatást. Másrészt pedig a büntetőügyesek oldaláról mégiscsak könnyebb lehet megvívni a harcot azzal a csúnya korrupcióellenes ügyészséggel, amely őt is célkeresztbe vette. Ez azonban jó nagy pofára esést eredményezhet.

Már önmagában az is csúfos leszereplés, hogy a Floreával az európai parlamenti választások előtt „megerősített” ALDE csupán 2,5 százalékot szerzett Maros megyében: a nép mégsem hű feltétlenül az úrhoz. És mivel Tăriceanu épp kifele vezetheti a kormányból pártja szekerét – mert a PSD nem akarja közös államfőjelöltjüknek –, ez a számítás is meghiúsulhat. Ráadásul „árulásával” az elöljáró a PNL-et is maga ellen fordította, amely akár saját polgármesterjelöltet is indíthat.

Florea az EP-választások kudarca ellenére továbbra is bízik népében. Facebook-bejegyzéseiben egyes szám első személyben tájékoztatja híveit: ezt csináltam nektek, ezt és ezt fogom csinálni, miközben ebben és ebben akadályoznak. A legnagyobb ellenség természetesen az RMDSZ. Ferenc pápával közös fotókkal, a marosvásárhelyi orvosi egyetem új román elnevezése elutasításával próbál hízelegni a magyaroknak, akiket a költségvetés-kiegészítés megvágása ürügyén arról akar meggyőzni, hogy a tulipános szövetség miatt válik működésképtelenné a város.

Tudjuk, mi a baj: a helyi RMDSZ-ben most nem azok ülnek a lapátok mögött, akik a korábbi simulékony, puhány evickéléseik közben farvizet biztosítottak az elöljáró közösségsüllyesztő politikájának. Számos kérdést felvet a Péter Ferenc megyei vezető és tanácselnök „polgárháborúja”, amelyet a vásárhelyi RMDSZ-szervezetben, az ellen vagy annak érdekében indított, de tény, hogy Florea legyőzéséhez egy dolog nélkülözhetetlen: az erő. És az izmok megvillantak – most már csak egy élet- és harcképes „emberi” szervezetet kell összefogni köré. És akkor minden erővel neki lehet menni egy rettenetes rendszer valamikor rettenthetetlen, ám levitézlett, magára hagyott kényurának.