Disznóból is megárt a sok

Az utóbbi egy-két évtized legjobb mezőgazdasági miniszterének, a szociáldemokrata Petre Daeanak a rendelkezéseihez mérve az új liberális „agrárvízió” merőben más, és egyértelműen a nagy farmokat és a nemzetközi áruházláncokat támogatja. Hol van már az egykori agrártárca elképzelése, amely még arról szólt, hogy a kisgazdák termékeinek felvásárlását államilag támogatott értékesítési lánc keretében juttassák el a fogyasztóhoz?

Azon lehet vitatkozni, hogy az elképzelés mennyire lett volna kivitelezhető az Európai Unió által „lenyúlt” romániai piacon, az viszont tagadhatatlan, hogy az agrártárca korábbi minisztere jól látta a romániai gazdatársadalom legnagyobb gondját, hogy saját termékeit nem tudja értékesíteni. Ebből a felismerésből született az időközben elkaszált rendelkezés is, hogy a Romániában működő áruházláncok polcain a különböző élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök és húsok legalább fele hazai termelésű legyen.

Az új, liberális színezetű román kormánynak természetesen ilyen gondjai nincsenek. Mi az, hogy hazai termelésű zöldség, gyümölcs vagy hús? A jól ismert európai liberális szlogenek azt állítják, hogy az Unió területén a különböző országok gazdasági szereplői egyforma megítélés és elbírálás alá esnek. Van, aki még emlékszik arra a magyarországi reklámra, amely az ország 2004-es európai uniós csatlakozásának fontosságát igyekezett a lakosságban tudatosítani. A reklám szerint bárki nyithat cukrászdát Bécsben! Mintegy két évtizeddel az ominózus reklám után azért szívesen megnézném, hány magyar cukrászda működik Bécsben. Jó esetben ugyanannyi, mint a reklámkampány előtt.

És ezzel vissza is kanyarodunk a honi valóságba, ami a hazai mezőgazdasági termékek piaci részesedésének zsugorodásáról szól a külföldről behozott zöldség, gyümölcs, tej és húsárú ellenében. Merthogy a nagy „baráti” uniós együttlétben minden más, mint aminek látszik. Elkezdve onnan, hogy mezőgazdasági területalapú támogatás Romániában a töredéke a nyugat-európai országokban kifizetett direkt dotációnak. Érdemes végiggondolni, hogy a piacra történő bekerülés és a piacon maradás szempontjából milyen esélyei vannak egy romániai és egy holland gazdának? Azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy erdélyi termelő bekerüljön például a holland, francia vagy dán piacra mezőgazdasági termékekkel, ennek fordítottja azonban élő valóság. A felsorolt országokból például olyan szintű a húsimport, hogy a hazai termelőknek egyre kisebb az esélyük a kegyetlen konkurenciában talpon maradni.

Mindezzel nyilván tisztában van a bukaresti szaktárca is, de nemzetközi porondon nem könnyű és főleg nem hálás feladat az érdekérvényesítés. A kényelmes román politikusok számára elrettentő példának ott van Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki az Európai Unióval folytatott vitáiban elmegy a falig, ha országának érdekeiről van szó a migrációs politika elutasításában, a magyar családvédelmi modellben, vagy éppen a mezőgazdaság és élelmiszeripar sajátosan magyar fejlesztésében.

A magyar modell Romániában nem követendő. Az ország kedvező brüsszeli megítéléséért a bukaresti vezetés könnyűszerrel beáldozza a romániai mezőgazdaságot, anélkül, hogy felmérné, mit jelent a vidék, a falu szempontjából a kistermelők és a családi gazdaságok felszámolódása. Ugyanis erről szólnak a liberális mezőgazdasági miniszter rendelkezései, hogy hány disznót vagy tyúkot tartson a gazda az udvarán. Miután hallgatólagosan felszámolták az állatvásárokat, most megadják a kisgazdaságoknak a kegyelemdöfést is.