2009. június 19., 12:172009. június 19., 12:17
Jelenleg úgy tűnik, állóháború kezd kialakulni a Székelyföldön, a két kormánypárt nem akarja kiengedni kezéből a megkaparintott igazgatói állásokat, míg a magyar fél a magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozó akciókról nem kíván lemondani.
A küzdelem mindkét részről szimbolikus síkon zajlik: míg a PSD és a PDL nulla eséllyel bíró népszavazást kezdeményezne a magyar vezetők leváltására, addig Antalék székelyföldi rendszámtáblát szerelnek hivatali autóikra és élőláncot szerveznek a leváltások elleni tiltakozás részeként. Persze a román oldal most helyzeti előnyben van, annak ellenére, hogy kisebbséget alkot a székely megyékben.
Hiszen a kormánypártok a rendelkezésükre álló hatalmi eszközöket használva – jobban mondva azokkal visszaélve – az eddigi gyakorlatra hivatkozva, miszerint a kormányváltások eddig is a korábbi hatalom vidéki embereinek leváltását hozták, könyörtelenül viszszaállítják a teljes román uralmat a magyar többségű vidékek állami hivatalaiban. Márpedig amennyire igaz ez az érv, annyira álságos.
Igaz, hogy az RMDSZ kormányra kerülve saját embereit nevezte ki a különböző hivatalok élére – de ezzel csak létrehozta azt a természetes állapotot, amely a korábbi gyakorlat szerint nem alakulhatott ki. Hiszen egy minden állampolgárát azonos módon tisztelő jogállamban az a legtermészetesebb, ha a területi egységekben az intézményvezetők aránya megegyezik a lakosság nemzetiségi arányaival.
Ennek elutasítása azt jelenti: az illetékeseknek van még mit tanulniuk a civilizált, kooperációra épülő társadalom mibenlétéről. Amíg pedig ezen állapotok fennállnak, a magyar közösségnek folytatnia kell a küzdelmet – ha szimbolikus síkon is – a többségi arrogancia, a „demokratúra” ellen. Ceterum censeo: nem csupán a Székelyföldön, de a többi, jelentős magyar lakossággal rendelkező megyében is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok