2010. október 21., 10:142010. október 21., 10:14
A következő lottóhúzásokkor ki fog derülni, hiszen derék bürgermájszterünk ígérte, a megjátszott számokat nyilvánosságra fogja hozni. (Megsúghatjuk, hogy a hőn áhított telitalálat elméleti esélye a romániai hatos lottón 1 a 13 983 816-hoz, vagy hogy még szebben nézzen ki, 0,0000000715...) Tisztázzuk: én nem csodálkozom a csodaváró városvezetésnek ennek a lépésén. Valószínűleg kétségbeesetten kapaszkodnak minden szalmaszálba, ami helyrebillentheti az amúgy mindenhol jellemző egyensúlyhiányt a bevételek és kiadások között. Mi mindannyian, kisebb-nagyobb mértékben kapni szeretnénk, de adni... Ugye szeretnénk a mindenki számára elérhető, (elméletileg) ingyenes egészségügyi ellátást és a minőségi közoktatást? Ugyanakkor az orvosok és tanárok fizetése is legyen nagy. A gödrök nélküli utakhoz mit szólnak? Rendben, vettem az adást, mindenhol legyen autópálya is, és persze ingyenes. Hatékony államot? Legyen, de minden közalkalmazott őrizze meg a munkahelyét (járulékát, bónuszait stb.), mert jaj, mi lesz szegényekkel, ha tíz aktatologató (de hű párttag!) közül egy is a valódi munkaerőpiacon kell hogy boldoguljon. Legyen olcsó minden termék, jó minőségű, de minél több adót kell kivetni a magánszektorra, hiszen csak tőlük jön be az ország pénzeszsákjába. Hozzon a tulajdonos otthonról pénzt, van neki. Dolgozzunk minél kevesebbet, minél korábban nyugdíjaztassuk magunkat, magas nyugdíjjal? De minek is dolgozni, hiszen ott van a garantált minimális jövedelem, a munkanélküli-, fűtési, szociális stb. segély, nem is beszélve „egyéb” jövedelmekről, amiket az állambácsi előtt jó balkáni módra el lehet titkolni. Satöbbi. Csodavárók vagyunk, rengeteg elvárással a világ iránt. A többiek gondjai? Ugyan már, azok hidegen hagynak bennünket.
Van némi esélye annak, hogy a Svéd Tudományos Akadémia már most tudja, hogy a következő közgazdaság-tudományi Nobel-díjat megosztva a kisvároska polgármesterének és a hazai csodaváróknak fogja adni. És annak is van csekély 99,99999684... százaléknyi esélye, hogy tovább várjuk a szánkba repülő sült galambot. Pedig tehetnénk egy csodát: ne várjuk a csodát, hanem tegyünk érte.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.