2010. március 24., 09:402010. március 24., 09:40
De mi van akkor, ha huzamosabb ideig megmagyarázhatatlanul úgy érzed magad, mintha rád építettek volna valami felhőkarcolót, s nem elég, hogy annak a súlyát kell cipeld a hátadon, a benne lakó idegesítő embereket is el kell viselned? Mielőtt önként bevonulnál a diliházba, ülj le egy percre, s kezdj el gondolkozni a nap történésein. Gondolj vissza, ma hányszor szólaltál meg, kinek mit vágtál a fejéhez, vagy miért idegesített fel a másik. Mondták már az okosak, hogy az ember közérzete, betegsége vagy éppen felépülése az agy működésétől függ. Ha az elme azt a parancsot kapja, hogy minden rossz, s ennél már csak rosszabb lehet, természetes, hogy nem is fog a rossz ellen tenni semmit. Egy jó példa erre a társasjáték.
Ha elveszít az ember sorozatban egy-két partit, utána az esetek többségében már nem fordul a kocka. Mert – bár nem mutatja – azt gondolja magában, már nem tudja az előnyét visszaszerezni.
Ennél bántóbb, vagy súlyosabb következményekkel járhat az, amikor társainkkal kölcsönhatásban befolyásoljuk egymás életét. Az érzékenyebbek bele is tudnak betegedni egy-egy történésbe, ha túl komolyan veszik azokat. S ennek fegyvere legtöbbször a kommunikáció, amit határtalanná tett az internet. Fapofával bepötyöghetjük pár mondatban a másikat gyalázó gondolatainkat, sőt olyanokat is írhatunk, amit elmondani sosem mernénk. S közben egy pillanatra sem gondolunk arra, hogy a célszemély önérzete mennyire sérült. Itt már csak egy dolog nem tiszta: ha egyszer úgy vagyunk teremtve, hogy társas lények legyünk, és oly nagy vágyat érezzünk a jogtalan kritika, lehúzás, becsmérlés, rágalmazás, vádaskodás iránt, miért nem kaptunk egyúttal egy olyan kis szervet is, amely azonnal érzékelteti, miként éreznénk magunkat fordított esetben. Biztos vagyok benne, hogy sok papír, oldal, börtöncella és gumiszoba üresen maradna, s a gyerekeknek sem lenne az a kényszerképzetük, hogy csak akkor tudják megvédeni nagykorukban magukat, ha olyan erősek lesznek, mint legalább Superman.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.