Címeresek

Újabb lelki szegény politikus akadt horogra. Jobban mondva horogkeresztre. Történt ugyanis, hogy a román Szociáldemokrata Párt (amelynek mind a szocializmushoz, mind a demokráciához egyre kevesebb köze van, bár eddig sem volt túl sok) egyik szép reményű politikusa, Bogdan Diaconu azt találta írni egy blogbejegyzésében, hogy az erdélyi iskolákra visszahelyezni a magyar címert olyan, mintha horogkeresztet tennének a zsidó tanintézetekre.

Balogh Levente

2012. január 13., 10:392012. január 13., 10:39

Ezek után már nem is csoda, sőt kötelező kűrnek minősül, hogy elővette a román iskolákban történelemként oktatott mitológia azon közhelyeit, miszerint a magyarok „megszállóként” évszázadokon keresztül gyilkolták és elnyomták az erdélyi románok őseit, majd a bolsevikok által kitalált hangzatos hazugság, a  „Horthy-fasizmus” is terítékre került, hogy aztán a magyar kormányt, Magyarországot meg úgy általában a magyarokat gyalázza.

Pedig hát egyszerű a képlet: igaz, hogy az iskolákra visszakerülő címer jelenleg egy másik állam jelképe, de hát akkoriban, amikor az iskolák épültek, még nem így volt, sőt éppen a szóban forgó állam építtette fel őket a saját pénzén, a saját területén abban az időszakban, amikor a szomszédos kis, kifli alakú, az államiságot éppen hogy szokó Romániában a nemes középkori hagyományokat követve éppen parasztlázadásokat vertek le katonai erővel. Tehát ha a történelmi hűséget szem előtt tartva restaurálják az épületeket, akkor nem lehet nemes egyszerűséggel elfelejteni azt az államot, amelynek az anyagi erőfeszítése nélkül a később a román állam ölébe hulló iskolák és egyéb intézmények nem  épülhettek volna fel.

Jó, tudjuk, választási év van, ilyenkor mindegyik párt mindegyik politikusánál elgurul a gyógyszer, és hát véres szájú, fröcsögő magyargyalázás nélkül egy román választási kampány olyan, mint az alkoholmentes sör: hasonlít az igazihoz, de azért mégse az. Jó Bogdan Diaconu tehát ebben a sportágban a legszebb, Vadim Tudor-i és funari hagyományokat követi, és fiatal kora ellenére máris jó úton halad afelé, hogy egyedül nagyobb ostobaságokat legyen képes mondani, mint a sovinizmus nemes eszméjének e két veteránja együttvéve. Mivel egyéb, az ország valós, gazdasági és társadalmi problémáinak témájában nincs mondanivalója, szabadfogású magyarellenes uszításban próbál kitűnni.

Azért ír le Everest méretű blődségeket, hogy felfigyeljenek rá a nagyok. Diaconu elérte a célját: sikerült bedolgoznia magát a köztudatba. A címer szóról ezentúl mindig ő jut majd eszünkbe. Főleg abban a szóösszetételben, amelyben a „címeres” jelzőt az „ökör” szó követi.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás