Címeresek

Ezek után már nem is csoda, sőt kötelező kűrnek minősül, hogy elővette a román iskolákban történelemként oktatott mitológia azon közhelyeit, miszerint a magyarok „megszállóként” évszázadokon keresztül gyilkolták és elnyomták az erdélyi románok őseit, majd a bolsevikok által kitalált hangzatos hazugság, a  „Horthy-fasizmus” is terítékre került, hogy aztán a magyar kormányt, Magyarországot meg úgy általában a magyarokat gyalázza.

Pedig hát egyszerű a képlet: igaz, hogy az iskolákra visszakerülő címer jelenleg egy másik állam jelképe, de hát akkoriban, amikor az iskolák épültek, még nem így volt, sőt éppen a szóban forgó állam építtette fel őket a saját pénzén, a saját területén abban az időszakban, amikor a szomszédos kis, kifli alakú, az államiságot éppen hogy szokó Romániában a nemes középkori hagyományokat követve éppen parasztlázadásokat vertek le katonai erővel. Tehát ha a történelmi hűséget szem előtt tartva restaurálják az épületeket, akkor nem lehet nemes egyszerűséggel elfelejteni azt az államot, amelynek az anyagi erőfeszítése nélkül a később a román állam ölébe hulló iskolák és egyéb intézmények nem  épülhettek volna fel.

Jó, tudjuk, választási év van, ilyenkor mindegyik párt mindegyik politikusánál elgurul a gyógyszer, és hát véres szájú, fröcsögő magyargyalázás nélkül egy román választási kampány olyan, mint az alkoholmentes sör: hasonlít az igazihoz, de azért mégse az. Jó Bogdan Diaconu tehát ebben a sportágban a legszebb, Vadim Tudor-i és funari hagyományokat követi, és fiatal kora ellenére máris jó úton halad afelé, hogy egyedül nagyobb ostobaságokat legyen képes mondani, mint a sovinizmus nemes eszméjének e két veteránja együttvéve. Mivel egyéb, az ország valós, gazdasági és társadalmi problémáinak témájában nincs mondanivalója, szabadfogású magyarellenes uszításban próbál kitűnni.

Azért ír le Everest méretű blődségeket, hogy felfigyeljenek rá a nagyok. Diaconu elérte a célját: sikerült bedolgoznia magát a köztudatba. A címer szóról ezentúl mindig ő jut majd eszünkbe. Főleg abban a szóösszetételben, amelyben a „címeres” jelzőt az „ökör” szó követi.