2009. október 02., 11:292009. október 02., 11:29
Hogy miért volt szükség a koalíció felrúgására, arra mindkét párt részéről megvan a magyarázat. Az, hogy a PDL egyedül maradt, azt jelenti, hogy – amíg egy bizalmatlansági indítvány meg nem buktatja – Băsescu kezébe korlátlan hatalom kerül. Láthattuk: a PSD-s belügyminiszter ellenkezésének dacára is áterőszakolta a kormányon az egykamarás parlamentről szóló népszavazásra vonatkozó rendeletet.
Ezek után elképzelni is nehéz, mi mindent szavaztathat meg egy olyan kabinettel, amelynek minden egyes minisztere az ő hűséges fegyverhordozója. A PSD számára a koalíció vége a szabadságot hozta el: immár teljes mellszélességgel belevethetik magukat a Băsescu-ellenes kampányba, amely eddig nehézkesen haladt, hiszen meglehetősen visszás dolog egy olyan kormányt ócsárolni, amelynek maga a párt is tagja.
Eddig tűrhetően lavíroztak, és sikeresen hintették el a közbeszédben azt, hogy a koalíció felbomlásáért és a válság elfajulásáért Băsescut és a PDL-t terheli a felelősség. Az amúgy már az elejétől világos volt, hogy a nagykoalíció nem lehet hosszú életű, hiszen tűz és víz került egymás mellé benne. A PSD és a PDL összeboronálása elsősorban utóbbi alakulat, illetve Băsescu érdeke volt, hiszen ezzel Churchill szellemes megjegyzését valósították meg: jobb szeretem, ha az ellenfél inkább a sátramban van, és kifelé vizel, mint fordítva.
A PSD viszont a kormányzati szerepvállalással megszerezte ugyan az azzal járó anyagi és egyéb előnyöket, ám elvesztette a legnagyobb ellenfél bírálásának szabadságát. Geoanának most sikerült ezt a szabadságot viszszanyernie, és jó helyzetből fodulhat rá az elnökválasztási kampány célegyenesére. A PDL számára az RMDSZ külső támogatása jelentheti a kiutat – nem ártana azonban megfontolni, hogy érdemes-e ismét mentőövet dobni annak a pártnak, amely a közös kormányzás idején a legvehemensebben söpörte le az asztalról a magyar kisebbségjogi kezdeményezéseket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok