2013. március 26., 20:032013. március 26., 20:03
Mindezt olyan körülmények között, hogy a nyugat-európai jövedelmekhez képest indulásból félpénzzel kényszerült vásárba menni, a keret pedig a 2008 végén kirobbant krízis nyomán tovább zsugorodott. A bankok empátiája persze nem követte ezeket a sorscsapásokat, ott havi rendszerességgel változatlanul szigorú számok és határidők villognak a képernyőkön.Szakértők szerint talán még túl hízelgő is a jegybanki becslés, miszerint a fizetésekhez arányítva az Unión belül mifelénk a legmagasabbak a banki hitel után fizetendő törlesztőrészletek. Az még talán reálisnak tűnik, hogy a hazai bruttó összterméken belül nem több 20 százaléknál a magánszemélyek pénzügyi kintlevőségeinek aránya. Ha azonban figyelembe vesszük a hazai, illetve nyugat-európai átlagbérek közti különbségeket, majd megfejeljük azzal, hogy egy hosszú távú hitelt Németországban 3, míg itthon 5-6 százalékos kamatra vehetünk fel, máris jóval 100 százalék fölé ugranak az adós és adós kiszolgáltatottsága közötti arányok. Ezzel együtt a hazai banki szektorban még senki sem hallott bármiféle árfolyamgátról vagy egyéb, a lakossági terheket lényegesen elviselhetőbbé tevő intézkedésekről. A magánadós a pária kategóriájába került, már csak azért létezik, hogy valahogy visszafizesse törlesztőrészleteit. A fogyasztásgeneráló hitelek lassan a banki terminológiából is kiköltöznek, a külföldi kézben lévő pénzintézetek többsége pedig alig hajlandó engedni a saját anyaországbeli keresőképességhez szabott merevségből. Pedig eltévelyedéséről korántsem egyedül tehet a törlesztőalany, hiszen ember legyen a talpán, aki a nyakló nélküli fogyasztást szorgalmazó, felelőtlen piaci buzdításban, a reklámok és apró betűs szerződések dzsungelében képes volt megőrizni higgadtságát. Most havi rendszerességgel perkálja a torkán lenyomott kölcsönök törlesztőrészleteit, s lassan azzal vívja ki a világ csodálatát, hogy a részletfizetés után képes elevickélni a következő határidőig.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.