2010. augusztus 16., 10:402010. augusztus 16., 10:40
A székely gazdát, akinek termése kárba ment? Vagy a mérges pátriárkát, aki Băsescu kijelentésén háborog? Vagy azt a témát, ami naponta a fejemben motoszkál, de még mindig nem sikerült zöld ágra vergődni vele? Mert elgondolkoztam én ezen a demokráciadolgon. Ha ideológiaként elemezzük, akkor egyszerű a képlet: a nép uralma. Ennek aztán van kismillió válfaja, amik maguk után vonják a képviselőket, közpénzeket, régiókat, autonómiát, közszolgákat és sok más általunk igen sokat gyakorolt kifejezést, ami legtöbbünknek nem sokat mond.
Leegyszerűsítve annyi lenne a lényeg, hogy én, mint a demokratikus társadalom tagja, dönthetek a nép közös dolgairól, vagyis beleszólhatok, hogy most utat vagy csatornát építsünk. Természetesen elméletben. Mert gyakorlatban arra kezdek rájönni, hogy tulajdonképpen mindennek a fordítottja működik. A demokrácia formál meg engem. A demokrácia felhizlal, mert az egészséges életmód költséges. Eldönti, hogy hová menjek nyaralni, vagy egyáltalán menjek-e. Pontosan megmondja, mennyit kell a saját keresetemből neki adnom minden hónapban, sőt az infláció révén azt is megszabja, mennyi pénzt ér a munkám. Eldönti, mikor utazhatok haza, és ez hány órából álljon és milyen körülmények között legyen.
Megmondja, hol lakjak, kivel barátkozzak. Nem engedi, hogy saját vállalkozásom legyen, nem enged lakást venni, mert nem teremti meg a feltételeket. A fenekem alá, a hátam mögé, a szemem elé építi ortodox katedrálisait, hogy ha nem is megyek be, érezzem, hogy ők itt vannak. Beleszól a magánéletembe, megmondja, mikor vállalhatok gyereket, és azt hogy tanítassam. Eltávolít barátokat, kik kölcsönkérnek, majd nem adják vissza, irigységet és bosszúvágyat teremt emberek között. Megmondja, mikor feküdjek le, mikor ébredjek, mellettem alszik, és eldönti, mikor mossam ki a szennyesét. A demokrácia az uralkodó élettárs, aki szoros bilincsben tartva hangoztatja, hogy csak az én érdekedben teszi mindezt.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.