2012. január 16., 09:062012. január 16., 09:06
Kezdetben Marosvásárhelyen, Kolozsváron, majd Bukarestben még valóban azok vonultak utcára, akiknek nem tetszett az államtitkár-helyettessel szembeni méltatlan államelnöki bánásmód, továbbá akik reális veszélyt látnak az egészségügy privatizációjában, a magán biztosítási pénztárak és -mentőszolgálatok megjelenésében. (Számunkra különösen szívmelengető, hogy 22 évvel a Tőkés László melletti temesvári kiállás után a lakosság képes ismét egy kisebbségi polgár, jelesül egy palesztin orvos érdekében hallatni a hangját.)
Csakhogy a megmozdulásokra hamar rátelepedett a román balliberális ellenzék, emiatt a tüntetésekre a kormány- és államfőváltó hangulat lett a jellemző. Ami önmagában nem lenne baj, csakhogy miközben az országos szinten több ezer főre tehető tömeg képes volt kiharcolni az egészségügyi jogszabálytervezet visszavonását, az ugyanolyan vehemensen követelt rezsimváltáshoz mindez még nem elegendő.
Abban a kontextusban pláne nem, hogy a jóhiszemű tiltakozók Bukarestben a futballcsapatok mindenkor balhéra kész szurkolóinak, no meg a szélsőséges politikai alakulatok szimpatizánsainak „túszaivá” váltak, és a csőcselék erőszakos fellépése nagyban kompromittálta az ügyet. Az elmúlt napok felfokozott hangulata tükrében nem is az a fő kérdés, hány napig tartanak még az Arafat-párti tüntetések, hanem hogy maradt-e mersze a Boc-kormánynak folytatni az egészségügy elengedhetetlen reformját.
Traian Băsescu retirálása alapján úgy tűnik, hogy nem, amit viszont sem a tüntetők, sem az utcai közelharcba torkollt vitát távolról szemlélő „többiek” nem könyvelhetnek el győzelemként, hiszen ez azt jelenti, hogy minden marad a régiben: a mentőszolgálatok háza táján nem jelenik meg ugyan a konkurencia, ám az állami kórházi ellátás – tisztelet a kivételnek – továbbra is csapnivaló marad, a fiatal orvosok külföldön folytatják a praxist, a magánklinikák szolgáltatásait pedig egyre kevesebben tudják megfizetni. Ami egytől egyig olyan akut kérdés, amiért még hosszú ideig lehet utcára vonulni.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.