Balogh Levente

Balogh Levente

Az ukrajnai béke hullámvasútja

2025. augusztus 22., 16:582025. augusztus 22., 16:58

2025. augusztus 22., 17:022025. augusztus 22., 17:02

Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.

A legfőbb probléma az, hogy a Nyugat tudja, hogy mit szeretne – a háború lezárását Ukrajnában úgy, hogy az oroszok kivonulnak a megszállt területekről –, csak éppen nem tudja, hogyan érje el, mivel nem rajta múlik, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnökön, aki viszont már jelezte, hogy a legjobb esetben is legfeljebb abba menne bele, hogy a háború leállítása fejében a teljes Donbasz mellett megtartja az eddig megszállt zaporizzsjai és herszoni területeket.

Putyin meggyőzésére egyelőre nem sikerült megtalálni a szükséges eszközöket, vagyis az eddigiek alapján egyértelmű: a békefolyamat nagyon hosszas lesz.

Már ha lesz egyáltalán.

Ami nagyon fontos, hogy egyáltalán elkezdődött a közvetlen, személyes egyeztetés a nyugati katonai szövetségi rendszer legfőbb ereje és Ukrajna Oroszország elleni háborújának korábbi legfőbb támogatója, az Egyesült Államok és Oroszország között.

Ami negatívum: hogy Európa olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy igazából még szövetségese, Washington is csak egyfajta mellékszereplőként tekintett és tekint még ma is rá.

Mindeközben olyanok is akadnak, akik szemforgatva egyenesen gyomorforgatónak bélyegzik azt, hogy Donald Trump a diplomácia szabályainak megfelelően államfőnek kijáró tisztelettel fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Egyesült Államok területén, mivel az ukrajnai invázió miatt megbélyegzett háborús bűnösnek tekintik.

Csakhogy a nagypolitika és a nemzetközi diplomácia nem így működik. Bár nem mindig sikerül, a professzionális, legmagasabb szintű diplomáciában az érzelmeket és a pillanatnyi felindultságot érdemes háttérbe szorítani.

Bárhogy is fintorgunk, és bármennyi ember haláláért is tartjuk felelősnek, Putyin számít Oroszország legitim vezetőjének, így ő az egyetlen szóba jöhető tárgyalófél.

Ezért aztán lehet választani: eltartott kisujjal, valós vagy vélt erkölcsi fölényünk tudatában kijelentjük, hogy nem vagyunk hajlandóak tárgyalni, vagy józanul gondolkodva tudomásul vesszük a realitásokat, és megpróbálunk valamilyen megállapodásra jutni vele, elvégre elsősorban rajta múlik, hogy leáll az öldöklés, vagy beláthatatlan ideig folytatódik.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni annak fontosságát, hogy az ukrajnai háborúban érintett két nagyhatalom – az egyik proxyszinten, a másik közvetlenül van benne a véres „buliban” – vezetője végre leült, hogy személyesen tárgyaljon egymással, még ha, amint az várható volt, az első tapogatózás nem is hozott konkrét eredményt.

Már az óriási jelentőséggel bír, hogy a korábban Putyinnal enyhébb, jóformán baráti hangnemet megütő Trump keményebb, további szankciókat belengető, és a háborúért viselt felelősséget egyértelműen Putyinra toló nyilatkozatát követően az orosz elnök úgy döntött: tárgyal a béke lehetőségéről.

Bár az, hogy a fegyverek elhallgassanak, még nincs kézzel fogható közelségben, Trump érdemeként máris fel lehet jegyezni, hogy lépéskényszerbe hozta Putyint, aki számára egyértelművé vált, hogy felbosszantotta az amerikai elnököt, ezért gesztust kellett gyakorolnia.

Az orosz hadigépezet is kimerülőben, még ha messze nem olyan mértékben, mint az ukrán, ezért is jöhet jól Moszkvának, ha némi nyereséget felmutatva le tudná zárni a konfliktus forró szakaszát.

Márpedig a Donbasz felmutatása a háború eredményeként simán eladható szép győzelemnek

Bármilyen keményen hangzik is, az opció jelenleg az, hogy vagy odaadja Ukrajna a Donbasz oroszok által még meg nem szállt részét cserében azért, hogy máshonnan kivonuljanak az oroszok, a másik két régióban befagyasszák a frontvonalat, és írásba adják, hogy nem folytatják a háborút, vagy nem hajlanak a kompromisszumra – ami azt eredményezi, hogy az oroszok előbb-utóbb erővel foglalják el, cserében további területeket is megszállnak, és rommá lövik Ukrajna többi régióját is

A Donbasz többségében oroszajkúak lakta területeit Ukrajna amúgy sem akkor veszítette el, amikor az orosz csapatok megszállták őket, hanem akkor, amikor a Krím elcsatolása után az őshonos nemzeti közösségek jogait brutálisan csorbító törvényeket fogadott el.

Sokan azt hozzák fel ellenérvként, hogy mindezzel megsértenék azt a nemzetközi jogi elvet, hogy erőszakkal nem lehet határokat módosítani, másrészt csak jutalmaznák Putyint, azonban még mindig nem sikerült olyan alternatívát találni, ami a háború eszkalálása nélkül lehetővé tenné, hogy Ukrajna megtartsa a többségében amúgy sem ukránok lakta területeket, másrészt véget vetne a parttalan öldöklésnek.

Kiemelt szerepet kaptak a mostani tárgyalásokon az Ukrajna számára nyújtandó biztonsági garanciák egy tűzszünet – vagy jobb esetben békeszerződés, bár a felek egyelőre még ebben is képtelenek megegyezésre jutni – után.

A biztonsági garanciák azt jelentik, hogy azon államok, amelyek hajlandóak bevállalni a kockázatot, garanciát nyújthatnak arra, hogy megvédik Ukrajnát egy esetleges újabb orosz agresszió esetén.

A washingtoni illetékesek által belengetett verzió, miszerint NATO-szerű garanciákat szeretnének, de a NATO intézményes bevonása nélkül, egy kicsit fából vaskarikának tűnik, de ha azt jelenti, hogy nem kötelez minden tagállamot beavatkozásra, az mindenképpen pozitívum.

Bár egyesek azzal bírálják a mostani lépéseket, hogy azok az 1938-as müncheni egyezményt idézik, amely révén Hitler megkaphatta Csehszlovákia németek lakta részeit, cserében pedig ígéretet tett a további terjeszkedés leállítására, amit egy év múlva megszegett, a párhuzam sántít.

Egyrészt most egy aktív háborút kell leállítani, nem megelőző intézkedésről van szó, másrészt pedig ma nem csupán egyes európai országok jelezték, hogy beszállnának Ukrajna biztonságának szavatolásába, hanem Trump nyilatkozata alapján valamilyen formában – légvédelem biztosítása vagy akár a légierő egységeinek bevetése révén – az Egyesült Államok is.

Márpedig ha az atomfegyverekkel is rendelkező európai országok mellett a világ jelenleg egyetlen, legerősebb szuperhatalma hajlandó vállalni, hogy beleáll a konfliktusba, ha Moszkvának újabb területszerző kalandra támad kedve, akkor Putyin és körei vélhetően háromszor is meggondolják, hogy ismét támadjanak – persze amíg nem tudjuk, mit hajlandó vállalni Washington, addig nehéz a fejleményeket megjósolni..

Igaz, éppen ezért kérdéses, hogy Putyin hajlandó-e záros határidőn belül belemenni a konfliktus lezárásába, vagy azért, hogy minél nagyobb területet hasíthasson ki Ukrajnából az érdemi tárgyalások előtt, még húzza néhány hétig vagy hónapig az időt.

Az biztató, hogy Moszkva a jelek szerint hajlandó a kétoldalú találkozóra az ukránokkal, bár az világos, hogy Zelenszkij nem ugyanolyan ütőkártyákkal rendelkezik a tárgyalások során, mint Trump, még ha ukrán területekről van is szó.

Az is várható, hogy Moszkva nem elégszik meg azzal, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag, hanem megpróbálja valamilyen formában a NATO közép-európai jelenlétét csökkenteni, aminek viszont vörös vonalnak kell számítania: ki kell mondani, hogy az észak-atlanti szövetség nem hátrál meg, a jelenlegi tagjai – beleértve az egykori szovjet uralmat nyögő korábbi tagköztársaságokat és a volt kommunista blokk többi országát is – addig maradnak benn, ameddig akarnak, illetve amíg a szövetség létezik, és eredeti célját – a tagok védelmét – követi.

Az bizonyos, hogy ha sikerül valamilyen fegyverszüneti, pláne békemegállapodást létrehozni, az elsősorban Trump számára lenne óriási presztízsnyereség, hiszen ő az, aki nem csupán a háború végtelen elnyújtásában, fegyverküldésben és szankciókban látta a megoldást, hanem a tárgyalásokban.

Ha ez eredményre vezet, és a fegyverek elhallgatnak, tényleg méltó lehet a Nobel-békedíjra – hogy az általa vágyott másik cél, a mennybemenetel is összejöhet-e, azt nem a mi asztalunk megjósolni.

Persze ne legyenek illúzióink: Trump is a jó üzletet keresi Ukrajnában, a fegyvereladásoktól az ottani altalajkincsek kitermeléséig és Amerika általi felhasználásáig. Csak amíg elődje, Joe Biden ezt a háború révén látta megvalósíthatónak, Trump inkább a béke útján szerezné meg, amit szeretne.

Trump árnyékában pedig Európa sajnos elhalványul, holott a konfliktus Európában zajlik.

Igaz ugyan, hogy több nyugat-európai vezető „felkéredzkedett” a Zelenszkijt Washingtonba szállító repülőgépre, és úgy kísérték az ukrán elnököt a Fehér Házba, mint a család szeme fényét, akit az első tanításai napon nem csak a szülők, hanem a nagyszülők, a nagybácsik, a nagynénik, sőt még a szomszédok is bátorítóan közre fognak, de annak ellenére, hogy Trump udvariasan fogadta őket és tárgyalt velük a biztonsági garanciák lehetőségéről, egyértelmű, hogy ebben a helyzetben az övé az utolsó szó.

Ennek nyomán kérdéses, mekkora beleszólásuk lehet az európai országoknak a helyzet alakulásába – ha ugyanis csak az eddigi gyakorlat folytatását tudják javasolni, az nem sokat jelent.

Mi is annak drukkolunk, hogy Európa ügyeit az európaiak döntsék el az európai polgárok javára, de ehhez az lenne szükséges, hogy a magukat Ukrajna feltétlen támogatójaként feltüntető európai vezetők mondjanak egy olyan megoldást, amely nyomán Oroszország feladja hódításai terveit, és kivonul a megszállt területekről, de ehhez nem kell egyetlen NATO-tagállamnak sem beküldenie a hadseregét Ukrajnába, harmadik világháború és európai emberek tíz- és százezreinek halálát kockáztatva. Illetve a közvetlen háború elkerülését jelentő jobbik esetben lehetőleg nem kell az európai adófizetők pénzét vagy a rájuk terhelt hiteleket továbbra is a feneketlen ukrajnai zsákba tölteni.

Természetesen nem vagyunk naivak: Putyin – és az orosz vezető politikusok többsége – igazából továbbra is arra vágyik, hogy Ukrajna így vagy úgy teljes egészében orosz befolyás alatt legyen, mert az évszázados biztonságpolitikai doktrína értelmében csak így érzik Oroszországot biztonságban egy nyugati irányból érkező esetleges támadással szemben.

De ha most sikerül legalább hosszú távú – akár koreai típusú – fegyverszünetet kötni, az lehetőséget biztosít arra, hogy az európai országok felkészüljenek, és olyan szintre fejlesszék a saját fegyverarzenáljukat, amely elriaszthatja az oroszokat egy ilyen kockázatos kalandtól.

És persze – ceterum censeo – egy esetleges békeszerződésnek az őshonos nemzeti közösségek jogainak, optimális esetben autonómiájának szigorúan ellenőrizhető és számon kérhető szavatolását is rögzítenie kell.

Az elsődleges cél, a nemzeti közösségek védelme mellett már csak azért is, hogy az oroszok ne használhassák fel az elnyomott kisebbségek helyzetét ürügyként egy újabb támadáshoz.

De persze ehhez az szükséges, hogy előbb az orosz–ukrán kétoldalú, majd az esetleges orosz–ukrán–amerikai háromoldalú találkozón – amibe talán az európaiakat is bevonják – érdemi előrelépés történjen.

Mert a pakliban az is benne van, hogy a hullámvasút a nagy várakozások ellenére ismét csak lefelé kezd el majd száguldani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Iliescu örökösei

Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.