2012. november 05., 08:552012. november 05., 08:55
A valóságban viszont szó sincs ilyesmiről – ezt sajnos sokan tapasztaltuk már. Az egyesek és kettesek agyoncsépelt kérdéskörének újabb hullámvetése. Nem is ezen akarok morgolódni, mert fanarióta világunkban úgysem volna semmilyen foganatja. Hanem inkább azon, mivé is lett röpke néhány esztendő alatt a jog: zsarolási eszközzé. Igen, zsarolás, ismétlem – és ezt vállalom is bármilyen törvényszék előtt. Ügyvédek hadát sem fogom igénybe venni, mivel ha nincs is sok érvem, de azok eléggé ütősek.
Csúcsérvem az lesz, hogy az arrogáns volt-van-lesz hivatalnokok kizárólag saját előjogaikként kezelik a jogrendszert, vagyis azt gondolják, hogy a pereskedéssel csakis őméltóságaik fenyegethetnek, tőlük el- és beszámolást kérni lehetetlenség. Aki egy kicsit jártas a történelemben, annak rögtön a hűbérvilág ugrik be – abszolút jogosan. Vagyis visszavedlettünk volna jobbágyokká? Valahogy úgy. Még szerencse, hogy ezeket az anakronisztikus törekvéseket sokan már időben észlelik.
Odáig persze még nem jutottak, hogy cselekedjenek a feudális úrhatnámság ellen, de a passzivitás, már az is valami: egyik fülükön be a fenyegetés, a másikon ki. (Lám, micsoda szerencse a két fül! A sztereohallás mellett az agyi átjárhatóságot is pompásan biztosítja!) Magyarán: tudomást sem vesznek a fenyegetőzésről. Így lesz a szépen kialakított előjogból bádogfityegős hátrány. Újabb perrel zsaroló galambot nem mernek röptetni ugyanazon személy ellen, mert félnek – félnek még csak bele is gondolni, mi volna, ha törvény elé mennének. És ha véletlenül nem az ismerős ügyésszel, bíróval találnák magukat szemben, hanem olyanokkal, akiknek sem a rokonait, sem a barátait-szomszédjait nem ismerik, nem tudnak róluk semmit.
Sem azt, hogy mit ennének-innának szívesen, milyen színű hajat és szemet néznek a legnagyobb kedvvel, milyen derék- és mellbőség az igényük. Akkor pedig bármi bekövetkezhet, akár még az alperes is nyerhet jogerős ítéletet. Ez pedig előbb-utóbb a hűbéri világ végét jelentené. Hogy másutt már réges-régen véget ért?! Igen, tudom, másutt már réges-régen.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.