2009. június 24., 10:152009. június 24., 10:15
A cél nemes volt, a feketegazdaságot szerették volna visszaszorítani azáltal, hogy megadóztatják azokat, akik évek óta kijátszották az adóellenőröket, -hatóságokat. Viszont túlbuzgóságában a kormány akkora egységes összeget szabott meg a mikro- és kisvállalkozások számára, hogy az alig egy-két személyt foglalkoztató cégek máris inkább csődöt jelentettek, mintsem hogy a teljes profitjukat, vagy egy annál is nagyobb összeget az államkasszába kelljen utalniuk.
Ebben a kontextusban pedig nagyon is igaza van Herman Rosnernek, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, amikor a nagyhalak többletadóztatásában látja a gazdaság megmentésének kulcsát. Az már lehet, hogy túlzás, hogy a jelenlegi vagyonuk alapján kellene kiszámolni azt az összeget, amelyet rögtön utalniuk is kellene az államkasszába, de a privatizációk kedvezményezettjeit mindenképp át lehetne vizsgálni. A mamutipari létesítmények magánosításakor ugyanis legtöbb esetben a vevőknek vállalniuk kellett, hogy bizonyos ideig még folytatják az alaptevékenységet, megtartják a még ott dolgozó alkalmazottakat.
Ehelyett – tisztelet a kivételnek, de igen kevesek előtt kell kalapot emelni – rögtön lakatot tettek a gyárépületekre, ócskavasként értékesítették a gépeket, s az első jelentkezőnek a vételi ár sokszorosáért eladták ingatlanfejlesztési célokra a hatalmas telkeket. Kormányok váltották egymást, ám az elmúlt években nem volt példa arra, hogy a privatizációs szerződésben foglaltakat bármely szakhatóság felülvizsgálta volna. Pedig biztosan lenne mit böngészni. S ha beigazolódna, hogy az immár multimilliomossá lett vállalkozó nem teljesítette a vállaltakat, már a vételi és az értékesítési ár közötti különbözet összegével megegyező adó kivetésével is megoldható lenne, hogy ne a kisvállalkozások igyák meg a vélt vagy valós válság levét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok