Kiss Judit

Kiss Judit

Aránytalanságok, „iskolapéldák”

2021. október 27., 12:512021. október 27., 12:51

Kevés olyan szelete van jelenleg a romániai mindennapi életnek, amit ne hatna át a járvány kapcsán, pontosabban a hatóságok inkompetens módon, következetlenül, összevissza hozott intézkedései miatt kialakult káosz.

Senki sem csodálkozik már azon, hogy ez alól nem képez kivételt a tanügyre, az iskolák bezárására vonatkozó rendelkezéssorozat. Ki érti, miért is kellett két hétig tartó kényszervakációra küldeni az iskolásokat? Nincs kézenfekvő, logikus magyarázat arra, hogy ha már a hatóságok a tanintézeteket tekintik az első számú járványgócnak – merthogy egy hete azokat zárták be elsőként az egyre fenyegetőbbnek tűnő helyzetben –, miért nem lehetett távoktatást elrendelni.

Nem beszélve az immár szokásos következetlenségről. Korábban meggondolatlanul, de szentenciaszerűen jelentették ki a döntéshozók: „ha majd nagymértékben terjed a fertőzés, utolsóként zárjuk be az iskolákat”. Hát nem így lett, az utolsóból első lett. A következetlenség másik iskolapéldája, hogy a rendelkezések előbb arról szóltak, a magán oktatási intézmények diákjainak nem kell kényszervakációra menniük, aztán hirtelen mégiscsak változtattak a szabályon, így a magánóvodákban és -iskolákban is szünetel a személyes részvételű oktatás, de az online tanítást nem tiltják meg számukra. Tehát míg az állami iskolák diákjai vakáción vannak, a magániskolákba járókat távoktathatják pedagógusaik.

Akárcsak annyi más romániai rendelkezés kapcsán, itt is óhatatlanul eszünkbe juthat George Orwell híres szatirikus fabulájának szállóigévé vált mondata, miszerint: „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél…” A pandémia hozta nemkívánatos helyzetek csak növelték, és a jelek szerint most is gyarapítják az amúgy is létező aránytalanságok, törésvonalak számát az oktatás területén is.

Mindeközben napnál világosabb, hogy a bő másfél éve tartó világjárvány okozta összevisszaság, az online oktatás buktatói, a romániai tanügy régóta akut rákfenéi, a felszereltség hiánya miatt rengetegen vannak, akik jócskán lemaradtak, lemaradnak tanulmányaikkal. Vajon a döntéshozók tovább mélyítenék ezeket a hiányosságokat? Mennyire lehet jogos az a sokakban felmerülő gondolat, hogy műveletlen, tanulatlan tömegekre van szüksége a mindenkori hatalomnak, hogy könnyebben irányíthasson és manipulálhasson?

Bár a pandémia kezdete óta számos kimutatás született már, ami azt támasztja alá, hogy Romániában összességében véve nem tett jót az online-ba kényszerülés a tanulmányi eredményeknek, a távoktatás logikusan nézve azért mégiscsak jobb lenne, mint a tanulás szüneteltetése. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a vidéki iskolák diákjainak jelentős hányada ma sem rendelkezik táblagépekkel, laptopokkal vagy internet-hozzáféréssel, sőt sok helyen még áram sincsen. Úgy tűnik, az aránytalanságok nemhogy megszűnnének, de tovább mélyülnek. Az összkép azt mutatja: Romániában él a legtöbb funkcionális analfabéta, itt hagyják el a legtöbben idejekorán az iskolát, nálunk van a legtöbb kiskorú leányanya és a többi. Kullogunk a sor végén.

De legalább következetlenségben és aránytalanságban nagyon jók vagyunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.