2012. február 08., 09:332012. február 08., 09:33
Több hétig is akár, mint a medvék. És ne zajongjanak a hókotrók, és ne szirénázzon a mentőautó az ablakom alatt, és ne kelljen folyton valamit csinálni, telefonálgatni, mindig menni és menni valahová. Úgy lenne jó, ahogy régen volt, amikor a tél a pihenésé volt a szorgos mezei munkák után. A hosszú éjszakáké, a fonóké, a beszélgetéseké, a meghitt ünnepeké. Visszasírtam már párszor az átkos rendszer áramszüneteit is.
Akármit is mondanak – például azt, hogy akkor szegénység volt, meg hogy nem ismertük a mai nagy szabadságot –, megvolt a jó oldala annak is. Pici gyerekként egyáltalán nem éreztem magam frusztrálva attól, hogy nincs tévé az áramszünet miatt, arról pedig, hogy mi a számítógép, az internet, a mobiltelefon vagy a Facebook, fogalmam sem volt. Meg voltam elégedve azzal, hogy gyertyafény és pirított napraforgómag mellett szórakozásképpen játszottunk valamit.
A legtöbbször azt, hogy pöcköltünk egy üres gyufásdobozt, ami nullát ért, ha a hátulja került felülre, miután visszaesett, ötöt, ha az eleje, tízet, ha oldalt fordult, és huszonötöt, ha „talpra állt”. Ha viszont lepottyant az asztalról, az ember elvesztette az összes addig összegyűjtött pontját. Tökéletesen kielégítő szórakozást nyújtott a kártya is (akkor még az amerikai hetesen kívül mást nemigen tudtam játszani), és ha meguntam a társasjátékokat, még mindig ott volt az öreg kandúrunk, aki örökké kapható volt egy kis hancúrozásra. Úgy gondolom, ingerből egy téli estére ennyi bőven elég lenne ma is.
Most tehát, amikor a fővárosban épp a kormányt cserélik, azért fogok imádkozni magamban, hogy egy olyan miniszterelnököt válasszanak, aki bevezeti az esti áramszüneteket. (Mivel a több hónapos téli álom elrendelése mégiscsak túlmutatna egy politikus hatáskörén.) Nyugalom lenne, csend, az emberek pedig – ha nem szoknának rá az egész korai lefekvésre – ismét elkezdenének egymással törődni, mivel nem vonná el a figyelmüket a tévé és az internet. Tavaszra így hátha mindenki kipihenné magát, és nem lennének az emberek idegesek, zaklatottak és hisztisek. Szóval, éljenek az áramszünetek!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.