2009. november 06., 11:342009. november 06., 11:34
Na már most kultúrember ilyent komolyan le nem ír, vagy ha igen, akkor nem kultúrember. Ezt az írást viszont nem kell komolyan venni – bár néhány korábbi jegyzetéből az is kiviláglik, hogy a szerzőt igencsak frusztrálja, hogy Esterházy vagy Spiró jobb író nála. (Ez van: Esterházy, Konrád vagy Nádas Péter akkor is kiemelkedő művész, ha jó Pozsonyi Ádám nem érti a művészetüket.)
Csak hát nem szabadna elfelejteni, hogy korábban épp a baloldalról hangzottak el olyan kijelentések, amelyek értelmében a demokrácia híveinek fel kellene borogatniuk a Demokratát árusító újságosstandokat. Ám a Magyar Demokratikus Charta akkor nem, csak most tartotta kötelességének, hogy nyilatkozzon. Ami már önmagában elég ok arra, hogy az ember késztetést érezzen Pozsonyi pártját fogni, és ez nem kicsit szomorú.
A Charta ugyanis a baloldali-progresszív oldalon alkalmazott kettős mérce tipikus lecsapódása: a nyugati baloldal toposzait, mint az antifasiszta küzdelem, kirekesztésellenesség, egyenlősítés, teli szájjal hirdetik – de ha valaki például a határon túli magyarok sérelmeit veti fel, azt már rögvest nácigyanúsnak bélyegzik. Jó üzlet ez, a 68-as ideológiákat még ma is komolyan vevő, befolyásos nyugati körök kajálják az ilyent – csak hát Európa ezen vidékein, ahol a nácik mellett a kommunisták is garázdálkodtak, nem kis cinizmusra vall a harcos eszme ilyen mérvű hirdetése.
Ami persze nem jelenti azt, hogy Pozsonyi jegyzete nem veszélyes – még akkor is, ha az egészet csak pamfletnek szánta. Ha már a Charta meg a könyvterjesztők egyesülete komolyan vette, mit várunk a csőcseléktől, amely nemhogy Esterházyt nem olvas, de Pozsonyi cikkét is csak hallomásból ismeri?
Van az a réteg, amely elhiszi, hogy a kenyér azért drágult, mert a Harmonia caelestis valójában egy hipnotikus, agymanipuláló mű, és aki elolvassa, öntudatlanul is késztetést érez arra, hogy nyomorgassa a jobboldali magyart. Nem csodálkoznék, ha abban a közegben, amelyben anno Isaura kiszabadítására is gyűjtés indult, máris megalakultak volna az első antiposztmodern kommandók. Persze főleg olyanokból, akik amúgy azt sem tudják, mi az a posztmodern.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok