Hasonló példákat a Barcaságtól a Partium északi csücskéig sok helyen találhatunk, annyi a betöltetlen háziorvosi állás. Ahova a magyar mellett román anyanyelvű szakember sincs. De nem csak a körzeti orvosi rendelők várják a diplomás gyógyászokat, hanem a kisebb városok kórházai és járóbeteg-gondozói egyaránt. A romániai átlagfizetéshez képest jelentősen megemelt orvosi bérek ellenére az egészségügyi rendszerből egyre több orvos hiányzik. Aki maradt, az túlterhelt, és nehezen bírja a növekvő többletfeladatokat.

Az egyre súlyosabb orvoshiánnyal kapcsolatban a Román Orvosi Kamara elnöke a napokban újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a jelenségért a megállíthatatlan elvándorlás a felelős. A romániai orvosi egyetemek évente 3500 fiatal orvost képeznek, akik közül mintegy 1000–1200 szakember marad az országban, a többiek elsősorban nyugat-európai vagy tengerentúli államokban keresnek munkát, és ott telepednek le. Az országos trend alól a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés sem kivétel. Pár évtizede főleg Magyarországra távoztak az Erdélyben végzett magyar orvosok, ma viszont román társaikkal együtt Nyugat-Európa gazdag államai jelentik a fő úti célt.

Könnyű kiszámítani, mekkora érvágás az ország számára a helyi adófizetők pénzéből kiképzett szakemberek hatalmas seregének távozása, akiket ingyen és bérmentve „nyúl le” az Európai Unió nyugati fele. Az előző kormányok által megszavazott több ezer eurós nagyságrendű orvosi bérek nem oldották meg az alapproblémát, a romániai egészségügy továbbra sem vonzó a fiatal diplomások számára. A krónikus pénzhiánnyal küzdő egészségügyi rendszerben annyi változott, hogy az éves költségvetés túlnyomó része ma már fizetésekre megy el, a fennmaradó keret pedig a napi költségek fedezésére sem elég. Amit jól mutat a kórházi betegek ellátására idén nyártól „megemelt”, napi 22 lejt kitevő élelmiszerköltség betegenként. Ebédidőben ma a legolcsóbb menü is drágább ennél, így nehéz elképzelni, hogy ennyi pénzből miként lehet kigazdálkodni egy kórház konyháján a beutaltak napi háromszori étkeztetését. És még nem esett szó az egészségügyi intézmények karbantartásáról, a sok helyen hiányzó korszerű gyógyászati felszerelésekről, a megnövekedett energiaárakról és a végeláthatatlan várólistákról.

Ez utóbbit a kormány szakminisztériumi rendelettel próbálja megoldani, ami arra kötelezi az egészségügyi intézményeket, hogy bizonyos krónikus betegségben szenvedők öt napon belül végezhessék el a szükséges analíziseket, a szakorvosi ellenőrzéseket, függetlenül attól, hogy az adott intézménynek van-e elegendő pénzügyi kerete arra a hónapra. Ha nincs, akkor arra kötelezik, hogy a következő hónap vagy hónapok terhére fogadja a küldőpapírral érkező beteget. Mindez oda vezet, hogy az eddigi egy-két hónapos várólista a kevésbé súlyos betegek számára több hónaposra fog kitolódni. Ha a rendszerbe nem kerül több pénz, a minisztériumi rendeletek semmit nem érnek. Továbbra sem fog működni a Nyugaton széles körben elterjedt, kötelező szűrővizsgálatok rendszere, ami nagyon sok romániai halálesetet előzhetne meg.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha a szakmunkások mellett a szakorvosok és mindenki más menekül az országból. A látszatmegoldásokon túl az itthon maradáshoz több mindenre lenne szükség, ezekre az intézkedésekre azonban az elmúlt három évtized romániai politikai osztálya képtelen volt. És ma is az.